Jelenlegi hely

Adventi naptár kézügyesség nélkül, csupa szeretettel

Néhány jó ötlet, hogyan kedveskedjünk a karácsonyra készülődve.

Karácsonyi ünnepkörünk tele van szép és kedves hagyományokkal. Az adventet, a várakozás időszakát megszépíti az adventi gyertyagyújtás szokása, amit a karácsony előtti négy vasárnapon teszünk meg. A türelmetlenebbeknek pedig ott van az adventi naptár napról-napra bontható kis ablaka.

Az adventi kalendárium ma ismert formáját az 1900-as években élő Gerhard Lang-hoz kötjük, akinek – a történet szerint – édesanyja karácsony előtt minden nap kis aprósággal kedveskedett, hogy könnyebben teljenek a türelmetlen kisfiú mindennapjai Szentestéig. Felnőve Lang nyitható ablakokkal, kartonból készített és hozott forgalomba adventi naptárakat.

Mára már a naptárak megjelenésének végtelen formája ismert. Boltban vagy adventi vásárokban kaphatóak, illetve házilag, kézzel vagy kézműves ügyességgel készülnek a gyönyörűbbnél gyönyörűbb visszaszámlálók, hogy ünnepi hangulatot varázsoljanak a családok körébe karácsonyig.

A legnagyobb kozmetikai luxusmárkák egyedi adventi kalendáriumától a sörös cégekig, svájci csokint át rajzfilmek legosított változatáig mindenből létezik már adventi naptár, a költségek határa pedig a csillagos ég.
De készíteni a legjobb! Adventi kalendáriumot pedig nem csak a gyermekek részére érdemes készíteni. A december 24. napjáig dolgozó, rohanó, készülődő apukák és anyukák ünnepre hangolódását is segíti, ha naptárral kedveskedünk nekik. Ilyenkor nem is a külalak, inkább a tartalom a fontos.

Íme, néhány ötlet, mivel is érdemes megtölteni a „felnőtt” naptárat

Feleségednek, férjednek

Közös pillanatok, pozitív mondatok

Válassz 24 közös emléket, szép pillanatot a kapcsolatotokból, és emlékeztesd minden nap egyre párodat. Tetszeni fog neki, ha papírra is veted őket.

Mindenkinek jól esik, ha kifejezik, hogy szeretik őt. Írj össze 24 mondatot, ami úgy kezdődik: „Szeretlek, mert…”

Megfogalmazhatod kisbabád gondolatait is. Biztos, hogy jólesik szülőtársadnak azt olvasni, hogy „Szeretlek anya, mert mindig megnyugtatsz, ha sírnék.” Ha egy-kétévesed gyerekszavait használod, biztos, hogy mosolyt csalsz az arcokra.

Kedves emlékek

Szüleidnek, testvéreidnek levélben, e-mailben, fotón is összegyűjthetsz 24 olyan visszaemlékezést, amivel vidám időket és érzelmes pillanatokat elevenítesz fel. Küldj minden nap egyet!

Meglepő tények

Mindig van mi újat tanulni! Keress 24 érdekes, különleges tényt a karácsonyi ünnepkörről, oszd meg azt családoddal. Például hogy

Tudtad hogy valóban van Kiskarácsony és Nagykarácsony?
A karácsony szó a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba és valószínűleg bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti. Hagyományos magyar elnevezés a kiskarácsony és a nagykarácsony, amely a valóságban két külön ünnepet takar: nagykarácsony december 25-e, karácsony első napja, kiskarácsony pedig január 1-je, újév napja.”

Bölcsességek, gondolatok

Imádom az idézeteket! Sok idézetet találhatsz a szeretetről, karácsonyról, családról, összetartozásról. Készítheted gyűjteményed bibliai idézetekből is. Rengeteg gyűjtőodalt találsz ezekből. Ha fokoznád az izgalmakat, keress filmes idézeteket, és találgassatok, melyik szereplő mondta. Ehhez a citatum.hu oldalon rengeteget találsz.

A csomagolással sem kell sokat bajlódni: némi papírzacskó vagy boríték, pár karácsonyi ajándékcsipesz a papírboltból...

Sziporkák

A humort sem kell hanyagolnod, az ünnep meghittségébe beletartozik a jókedv is. Viccekre, kabaréjelenetekre, és gyermeki aranyköpésekre bukkanhatsz karácsonyhoz kapcsolódóan.

A gyerkőcökkel együtt

A gyerekeket is bevonhatod, és készíthettek apró rajzocskákat üzenetként, vagy azok mellé. A feladat komoly küldetés nekik. A nagyobbak akár a naptárt si elkészíthetik: papírtörlő, wc papír gurigákat átfestetek, bevonhattok papírral és máris mehet bele az üzenet.

Ha nincs kedved a kézműves naptárkészítés utáni romok eltakarításához, akkor építsetek LEGO-ból, vagy más építőkockából „naptárat”.

Biztos, hogy minden kicsi óriási izgalommal fogja várni, hogy a szülei az ő általa készített üzenet vagy naptár következő bejegyzését megtalálják.

Így hamar karácsonyi lázban fog égni a család és a készülődés, a szeretet, az ajándékozás jóérzése a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit át fog hatni.

Szerző: Ágnes, Csabaimami

Forrás: Pixabay.com

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére