Jelenlegi hely

Fehérvári füzetek és kiadványok iskolásoknak és óvodásoknak

Fehérvári sportolók szerepelnek azoknak a füzeteknek a borítóján, melyből minden alsó tagozatos diák kettő darabot kap iskolakezdéskor. A város több más kiadvánnyal is kedveskedik: a nagycsoportos óvodások a Barangolás Székesfehérváron, a királyok városában című kiadványt, az elsősök Kincses Képeskönyv Székesfehérvár könyvet, a negyedikesek Kincskeresés a királyok városában kiadványt, a 7-8. osztályosok és a középiskolások pedig a Szent Imre serege történelmi képregényt kapják meg évkezdéskor.

Cser-Palkovics András polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a 2013-as Szent István Emlékévben számos olyan kiadvány jelent meg óvodások és iskolások számára, amely kifejezetten kapcsolódott az Emlékévhez. „Szerencsére ezek fogadtatása jónak bizonyult, és ezért gondoltuk úgy, hogy néhány kiadványt ismételten megjelentetünk, és néhány újjal pedig gyarapítjuk a rendelkezése álló készletet. Ezek mind olyan kiadványok, amelyek erősítik gyermekeink Székesfehérvárhoz való kötődését. Valamennyi alsó tagozatos diák kézhez vehet a tanév első hetében egy olyan mini csomagfüzetet, amelyen a város négy sikeres csapatsportágának két-két híres fehérvári sportolója található a borítóján.

A „Barangolás Székesfehérváron, a királyok városában - útikalauz és munkafüzet”, a Gyöngyvirág Óvoda gondozásában megjelent kiadványt idén a város 1400 nagycsoportosa kapja meg. A tavalyi évben az alsó tagozatosoknak ajándékozott „Kincses Képeskönyv - Székesfehérvár”, amely tíz fejezeten át, az alapítástól napjainkig mutatja be Székesfehérvár történelmét olvasmányosan, idén a város több mint ezer első osztályosának könyvtárát bővíti majd.

A Hétvezér Általános Iskola készítette a 2013-as Szent István Emlékév tiszteletére a „Kincskeresés a királyok városában” című, 10-12 éveseknek szóló történelmi munkafüzetet, amelyet az idén mintegy 1100 negyedik osztályos általános iskolás vehet kézbe. A Koronás Park adottságait kihasználva pedig a „Szent Imre serege” történelmi képregényt 11 ezer, 7-8. osztályos és középiskolás diáknak juttatnak el.

A papíralapú kiadványokon túl megjelent az „Emlékül az Emlékévről” 2013 Plusz DVD, amely a 2013-as Szent István Emlékévről, annak kiállításairól, valamint történelmi hátteréről szól képekkel, videóval, dokumentumokkal, amit valamennyi oktatási intézmény megkapja Székesfehérváron.

Székesfehérvár iskolaváros, így kulcsfontosságú az a szerepvállalás, amit az önkormányzat véghezvitt az előző és az idei évben is. Ezek a kiadványok is tovább erősítik a város és a diákok közötti kapcsolatot – mondta Török Szabolcs a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének igazgatója. „Az állami fenntartó hatáskörébe 18 alapfokú és 12 középfokú oktatási intézmény továbbá tagintézményeik tartoznak. A Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek kiemelt feladatként jelölik meg a helytörténetet, a honismeret oktatását a nevelőmunka során. Ezt alátámasztandó olyan kiadványok birtokába jutottak az Emlékévben és idén is a tanulók, amelyek valóban erősítik az ő kötődésüket történelmi fővárosunkhoz, Székesfehérvárhoz. Úgy gondolom, hogy az osztályfőnöki órákon a sajátos szintetizáló, rendszerező módszerrel, továbbá a történelem órákon is kiemelt feladatként a helyi értékek megismertetése valamennyi pedagógus kollégámnak alapvető feladata.”

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére