Jelenlegi hely

Az én kis családom

Beküldő lakhelye: Pest megye - Egyéb

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Ha rájuk nézek már akkor boldog vagyok, hálás vagyok, hogy egészségesek, boldogok, elevenek :) Egyszerűen imádnivalóak, úgy szeretem őket, ahogyan vannak. Naponta rengeteg új dologra tanítanak meg engem, holott azt gondoltam (amikor még vártam őket), hogy ez fordítva lesz. Minél több és értékesebb (minőségi) időt szeretnék velük eltölteni, természetesen az ő igényeiket figyelembe véve.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Számomra a legnehezebb a gyereknevelésben, hogy úgy kommunikáljam le feléjük az elvárásaimat, hogy ők azt szívesen végrehajtsák. Nagyon nehéz minden szituációban megtalálni a megfelelő szavakat, motivációt. Mindig pozitívan szeretném őket motiválni (ezáltal növelni az önbizalmukat), de sajnos nem mindig sikerül:( utálom, ha leszídom őket és az arcukon a következő pillanatban már látom is a csalódottságot, hogy mit okoztak a szavaim, nagyon sajnálom és bánom ,hogy megbántottam őket:(

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Azért szeretnék részt venni a szülői kommunikációs tréningen, mert szeretném megtanulni, vagy tippeket, ötleteket, használható tudást kapni arról, hogy hogyan tudom úgy motiválni a gyermekeimet, hogy minden pillanatban azt érezzék, hogy egy hajóban evezünk, közös célok vezérelnek minket és ránk (a szüleinkre) mindig számíthatnak.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére