Jelenlegi hely

Átadták a Családbarát Médiáért díjat

Kempf Zita nyerte el a Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány tizedik alkalommal átadott Családbarát Médiáért díját az nlcafe.hu-n megjelent, Sosem fértünk bele az űrlapok rubrikáiba című írásával.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a budapesti Várkert Bazárban csütörtökön rendezett díjátadón azt mondta, a családbarát média és gondolkodás hitet, erőt, megerősítést és visszaigazolást ad arról, hogy a család olyan erőforrás, amelyre hosszú távon is lehet támaszkodni. Köszönet jár a jelölteknek és minden "családbarát módon" írónak azért, hogy hangot adnak ennek a megközelítésnek - emelte ki.

Szólt arról is, hogy az újságírók munkájára két okból van szükség: egyrészt tudósítanak a családoknak kínált lehetőségekről, másrészt közvetítik a családi értékeket, a családbarát gondolkodásmódot.

A családbarát ország nem egy generációt szólít meg, hanem a generációk közötti összefogásról szól - fogalmazott az államtitkár.

Kempf Zita a nlcafe.hu újságírója, Juhász Péter Tibor, a Magyar Telekom marketingkommunikációs vezetője és Aczél Petra, a Corvinus Egyetem tanára, a zsűri elnöke 

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége úgy fogalmazott, a jelöltek felismerték, hogy a család nagyon fontos, az emberi társadalom alapegysége, erősítendő, gyarapítandó közösség, támogatásában pedig a sajtónak is nagy a felelőssége, mert aki a családokat támogatja, az a közjóért tesz.

Az idén két új elismerést is kiosztottak: a Külhoni Családbarát Médiáért díjat Balázs Katalin vehette át a Gyergyói Hírlapban megjelent Ahol hat szempár a fényforrás című cikkéért, a Média a Nemzedékekért díjat pedig a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában elhangzott Nagyszülő kerestetik című adásáért Keresztes Ilona kapta.

Utóbbi elismeréssel kapcsolatban Novák Katalin elmondta: a minisztérium által támogatott és az idősek médiamegjelenésére fókuszáló Média a Nemzedékekért díjjal kapcsolatban azt mondta, az idősek is sokat tájékozódnak a sajtóból, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen formában értesülnek az őket érintő kérdésekről. Fontos, hogy tudják, ők is erőforrást jelentenek, nem pedig terhet - hangsúlyozta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíját Polgár Patríciának ítélték oda Pár dolgot Ön is tehet, hogy ne fogyjon a magyar! című, a divany.hu-n megjelent írásáért.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) különdíját Kun Gabi vehette át az nlcafe.hu-n megjelent Három gyerekkel igazából könnyebb az élet, mint eggyel című cikkéért.

Az elismerésekkel olyan nyomtatásban megjelenő cikkeket, rádió- és televízióműsorokat, valamint internetes írásokat jutalmaznak, amelyek információt, erőt, segítséget adnak a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához, és a család boldog életéhez. A szakmai díjak nyerteseit kategóriánként tizenkét jelölt közül választják ki, a díjazottak pénzjutalomban részesülnek - olvasható a sajtóanyagban.

Internetes szavazás eredményeképp a Családbarát Médiáért díj közönségdíjasa Petrás Lilla lett, a she.hu-n megjelent Háziasszonyként töltött évem megaláztatásai című írásával, a Média Nemzedékekért díj közönségdíját pedig Stenszky Cecília kapta Óda a nagyiról címmel a drot.eu-n megjelent cikkéért. Őket családbarát üdüléssel jutalmazták.

 

A díjazottak:

 - Családbarát Médiáért díj: Kempf Zita - Sosem fértünk bele az űrlapok rubrikáiba
- Családbarát Médiáért közönségdíj: Petrás Lilla: Háziasszonyként töltött évem megaláztatásai​
- Külhoni Családbarát Médiáért díj: Balázs Katalin - Ahol hat szempár a fényforrás
- Média a Nemzedékekért díj: Keresztes Ilona - Vendég a háznál  - Nagyszülő kerestetik 
- Média Nemzedékekért közönségdíj: Stenszky Cecília - Óda a nagyiról
- Emberi Erőforrások Minisztérium különdíja: Polgár Patrícia - Pár dolgot Ön is tehet, hogy ne fogyjon a magyar!
- NOE különdíja: Kun Gabi - Három gyerekkel igazából könnyebb az élet

Valamennyi jelölt és pályaműveik

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére