Jelenlegi hely

Zrínyi 1566 - A Fejedelem: melyik előadásra nyernél páros belépőt?

Szeptember elején két fantasztikus történelmi musical elevenedik meg a szigetvári vár szabadtéri színpadán: szeptember 1. napján "A Fejedelem", szeptember 2-án és 8-án a "Zrínyi 1566" lesz látható a Moravetz Produkció előadásában.

Az Imami oldalak látogatóit most játékra invitáljuk: nincs más dolgod, mint kiválasztani, hogy melyik előadásra nyernél páros belépőt:
 

JÁTSZOM A BELÉPŐKÉRT!

Egy kis segítség a választáshoz:

Zrínyi 1566 - történelmi rockmusical

,,Moravetz Levente méltó emléket állított Zrínyi Miklósnak és a szigeti várvédőknek, egyszersmind megalkotta az utóbbi évek egyik kiemelkedő zenés színpadi művét, amelyre nemcsak Szigetvár, hanem az egész ország büszke lehet." - írta a vivalamusical.hu.

A Zrínyi 1566 rockmusical emléket állít Zrínyi Miklósnak és csapatának, akik 1566-ban minden erejükkel védték a várat a Bécs ellen vonuló Szulejmántól, majd az utolsónak maradt 300 ember kitört a lángoló belső várból és hősi halált halt.

Az akkori eseményeket érzelmekre hatóan és lendületesen bemutató rockmusical történelmi témája, hősiességének aktualitása, dalainak slágergyanús dallama és szövege, valamint a benne szereplő énekesek és színészek kedveltsége igen nagy sikert aratott az évek során.

Főbb szerepekben
Sasvári Sándor, Feke Pál/Szomor György, Csengeri Attila, Beleznay Endre, Blaskó Balázs, Dévényi Ildikó, Vermes Tímea…

Írta
Moravetz Levente

Zene
Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián, Papp Zoltán

Előadások:

2017. szeptember 2. (esőnap: szeptember 3.) 19.30, 2017. szeptember 8. 19.00

Előadás diák csoportoknak, 500 forintos jegyárral: 2017. szeptember 4. (esőnap: szeptember 5.) A diák előadásról bővebb információ ITT!
 

JÁTSZOM A "ZRÍNYI 1566" ELŐADÁSRA SZÓLÓ PÁROS BELÉPŐÉRT!
 



A Fejedelem - történelmi musical

 

A Fejedelem című produkció a második olyan történelmi tárgyú mű, melyet Moravetz Levente íróként is jegyez.  Moravetz Levente szerint igenis van igény a magyar történelmet, annak jelentős alakjait bemutató zenés színházi előadásokra. Különösen igaz ez II. Rákóczi Ferenc esetében, akire még napjainkban sem gondolunk történelmi szerepének megfelelően. A musicalt, mely főhajtás a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójának tiszteletére, 2011-ben mutatták be Egerben.

Főbb szerepekben
Sasvári Sándor,  Kelemen Csaba, Beleznay Endre,  Dévényi Ildikó, Vermes Tímea, Fésűs Nelly…

Írta
Moravetz Levente

Zene
Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián

Előadás:

2017. szeptember 1. (esőnap: szeptember 3.) 19.30

JÁTSZOM A FEJEDELEM CÍMŰ ELŐADÁSRA SZÓLÓ PÁROS BELÉPŐÉRT!


A játék időtartama: 2017. augusztus 16. - 2017. augusztus 28.
Sorsolás: 2017. augusztus 28.

Játékszabály:

1. Mi a játék nyereménye?

  • 2 db belépő  a 2017. szeptember 1. napján Szigetváron megrendezett "A Fejedelem" című előadásra, valamint
  • 2 db belépő a 2017. szeptember 2-án, 4-én, és 8-án Szigetváron megrendezett, "Zrínyi 1566" című előadások egyikére, a nyertes választása szerint.

A nyeremény pénzre nem váltható. Minden játékos annak az előadásnak a sorsolásán vesz részt, amelyet a játék űrlapjának kitöltése során kiválasztott.

2. Hogyan lehet elnyerni a játék díjait?

A játék résztvevők közül sorsolás alapján kerül ki a nyertes.

3. Ki vehet részt a játékban?

A pályázatban részt vehet minden 18 év feletti személy. A játékban való részvételhez nem kell regisztrálni. Egy játékos ugyanazon névvel és e-mail címmel csak egyszer vehet részt a játékban. A hírlevél feliratkozással a játékos elfogadja és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a lakhelye szerinti Imami weboldal (www.imami.hu) emailben tájékoztassa a helyi családi programokról és családokat érintő más hasznos információkról. A hírlevélről a játékos bármikor leiratkozhat. 

4. Meddig tart a játék?

A játék 2017. augusztus 16-tól 2017. augusztus 28-ig tart.

5. Mikor lesz az eredményhirdetés?

A sorsolás és eredményhirdetés 2017. augusztus 28-án, hétfőn lesz. A nyertest a megadott elérhetőségeken értesítjük. Ha a nyertes az e-mail értesítéstől számított 48 órán belül nem jelentkezik, új nyertest sorsolunk. A sorsolást a random.org segítségével végezzük, a sorsolásról videofelvétel készül.

6. Apró betű helyett

A játékban való részvétellel elfogadod a weboldal Felhasználási feltételeit. Fenntartjuk a jogot, hogy szükség esetén a jelen kiírásban foglalt feltételeket módosítsuk. Bármilyen módosítás esetén az Imami weboldalakon keresztül tájékoztatjuk a résztvevőket és a nyilvánosságot. A játékkal kapcsolatosan a jogi út kizárva. A játékban nem vesznek részt Szervező munkatársai és azok Ptk. szerinti közeli hozzátartozói. 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére