Jelenlegi hely

Hogyan rendezz be tökéletes gyerekszobát?

A gyerekszoba berendezése több okból is kihívás: fontos a praktikus elrendezés, a sok tárolóhely, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy ez a gyermek birodalma. Nem utolsó szempont, hogy olyan bútorok alkossák a szobát, amiket ő is könnyedén tud használni, és amik megfelelnek a gyermek ízlésének. Szerencsére ma már ezen a területen is nagyon sok a lehetőség.

Az ideális gyerekágy kiválasztása

Nagyon mutatós gyerek ágyak közül lehet választani, de a bőség zavara olykor elbizonytalanít – vajon melyik lenne ideális? Ha a gyerkőc már kinőtte a kiságyas korszakot, érdemes lehet úgy tervezni, hogy a választott ágy legalább néhány évig kiszolgálja. Ennek érdekében a méretet kell elsősorban szem előtt tartani: a kiságynál alig nagyobb ágy egy 3 évesnek még ideális lehet, egy 6 évesnek már kevésbé. Persze nem baj, ha inkább ilyen mellett tesszük le a voksunkat, azonban ebben az esetben fel kell készülni a pár éven belüli cserére – ha van kistesó, aki örökölheti a kisebb méretű ágyat, ez is egy jó megoldás.

A gyerekágyak design tekintetében is alkalmazkodnak a kicsik ízléséhez. Megkapó színek, aranyos minták, mesehősök díszítik őket. Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk szeresse a szobáját, érdemes lehet megkérdezni, milyet szeretne, és figyelembe venni a kívánságát.

Milyenek a jó gyerekbútorok?

A megfelelő gyerek bútorok olyanok, amikben sok holmi elfér, azonban a gyermek is könnyen tudja használni. Tehát ki tudja nyitni önállóan, mindent elér, felér, megtalálja benne a holmijait. Ne feledjük el, hogy ruhák mellett játékokat is tudni kell tárolni – utóbbiak esetében még fontosabb, hogy a gyerek segítség nélkül is hozzáférjen. Nagyobb csemeték esetében a játéktárolás helyett a tanuláshoz kellenek megfelelő berendezési tárgyak, például székek, íróasztalok.

És persze a kiegészítőkről se feledkezzünk meg: a hangulatos lakástextilek segítenek otthonosabb, barátságosabb összképet kialakítani. Egyértelmű, hogy a gyerekszobából se hiányozhatnak a vidám függönyök, szőnyegek. Ha jól választunk, nagyon sokat dobhatunk velük a gyerekszoba hangulatán.

A fotó forrása:

united photo studio / Shutterstock.com

Szponzoárlt tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére