Jelenlegi hely

BOLDOGSÁG, avagy élet 50 fölött a Spirit Színház előadásában

2022. május 15. (csütörtök) 18.00

BOLDOGSÁG, avagy élet 50 fölött a Spirit Színház előadásában

romantikus vígjáték két részben

Louise és Alexandre túl vannak már sok mindenen. Louise egy elrontott házasságon, Alexandre, háromgyerekes apaként, épp válófélben. Kapcsolatuk egyéjszakás kalandnak indult, de másnap együtt reggeliztek Louise lakásán, beszélgettek, majd mikor Alexandre elindult volna, kulcsra zárva találta az ajtót.  

Assous figurái, mint mindig, most is annyira hétköznapiak, hogy akár a szomszédaink is lehetnének, és talán a darab végére mi is elhisszük nekik, hogy a boldogság egész apró dolgokból fakad és csak rajtunk múlik, hogy ezt észrevegyük.

A darab hat képben meséli el két ember különös egymásra találását, miközben a szerző sok humorral feszeget olyan kérdéseket, mint hogy 50-en túl is van-e boldogság, hogy találhatunk rá akkor, amikor már több van mögöttünk, mint előttünk, és elérhetjük-e valakivel, aki csak most toppant be az életünkbe?

Meg tudunk még változni, meg kell változnunk, egyáltalán?

IDŐPONT :2022. május 15. | 18.00

HELYSZÍN : Székesfehérvár, Köfém Oktatási és Közművelődési Központ

JEGYEK: 3.200Ft/fő

Online megvásárolható: https://spiritszinhaz.jegy.hu/program/boldogsag-avagy-elet-50-folott-135127/823104

Vagy a helyszínen elővételben.

SZEREPOSZTÁS

Louise: Cseke Katinka

Alexandre: Perjés János

Fordította: Bardóczy Attila

Rendező: Szitás Barbara

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére