Jelenlegi hely

13+1 gondolat a szeretetről

Valentin napon, a Házasság Hetének kellős közepén feltettük a kérdést: mi is a szeretet? Íme néhány gondolat:

Fotó: Csányi Tamás, Modell: Török Tímea

"Senki nem mondhatja meg, kit szeressek. Még én se utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér - ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhatnak bele semmibe. A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar."

Müller Péter

"Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba."

(Antoine de Saint-Exupéry)

"A szeretet lényege, hogy fogjuk a másik kezét, akivel törődünk, és a jelenben élünk. A múlt és a jövő csak mítosz. Nem valóság. A múlt nem más, mint a már elhalt jelen, a jövő pedig soha nem is létezett, ugyanis mire odaértünk hozzá, jelen lett belőle. Csak a jelen számít, az örökké változó, nyughatatlan jelen, amely oly könnyen elillan."

Matt Haig

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."  

Márai Sándor

"Ha szeretsz valakit, akkor el kell engedned, mert ha visszajön, akkor a tiéd."

Két pasi - meg egy kicsi c. film

"Ha szeretek, jó élni. Ha nem... csak szorgalmi feladat az életem. Még annyi sem... jó, ha erre az ember nemcsak az útja végén jön rá, hanem mindjárt az elején. Vagy a közepén. Sohasem késő."

Müller Péter

Fotó: Csányi Tamás, Modell: Török Tímea

- A szeretet emberi érzés.
- Nem, csak egy szó. Csak a kapcsolat számít, amit a szó sejtet.

Mátrix c. film

"Feleségnek csak azt a nőt válaszd, akit, ha férfi volna, barátnak választanál."

Joubert

 "A szerelem örömei mindig arányban állnak az elvesztésüktől való félelemmel."

Stendhal

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni."

Müller Péter

"A szeretet éppoly problémátlan, mint egy jármű. Csak az a kérdés, ki vezet, ki utazik, és merre visz az út."

Franz Kafka

"Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezőleg, a szerelmes olyasmiket lát meg imádottján, amiket más nem vesz észre."

Feleki László

"Amikor az én magánszívem és a te magánszíved rádöbben, hogy együtt!... Amikor rájövünk, hogy benned is, bennem is van egy fájdalmasan különálló, de mégis összetartozó, széttéphetetlenül közös Élet, és ettől ver a szívünk - ez a szeretet."

Müller Péter

– Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet? 
– Azt nem betűzik, azt érzik.

Micimackó

Szerkesztette: Gellén Nóra (Pécsimami)

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére