Jelenlegi hely

Jazznapok országosan

Öt budapesti, valamint egy felvidéki helyszínen rendeznek online koncerteket a Jazznap.hu-n magyar eseményein december 3-tól 5-ig.

A Nemzetközi Jazznapot (International Jazz Day) világszerte április 30-án tartják, de a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett korlátozások miatt a hazai rendezvények akkor elmaradtak. Ezt pótolják most online koncertekkel – olvasható a JazzNap közösségi oldalon.

Az ünneplés virtuális, a koncertek online

A mostani rendezvények helyszíne a Budapest Jazz Club, az Opus Jazz Club, a Fonó Budai Zeneház, a Jedermann, az iF Kávézó, valamint a Mozi Klub a szlovákiai Somorján. A szervezők valamennyi koncertet megosztják a JazzNap Facebook oldalán.

December 3-án, csütörtökön 18 órától a BJC-ben beszélgetős programmal indul a Jazznap.hu: Szőke Nikoletta énekes és Szaniszló Richárd vibrafonos lesz Zipernovszky Kornél újságíró vendége. Aznap a Fonó Budai Zeneházban 20 órakor a Novan Experiment estjét követhetik élő közvetítésben.

A produkcióba rendszeresen hívnak előadókat a dzsessz, népzenei, elektronikus vagy könnyűzenei életből, ezúttal is lesz meglepetésvendég. A Novan Experiment-tagok: Novai Gábor “Novan” (billentyűs hangszerek), Kis Árpád (trombita), Halmos András (dob).

December 4-én, pénteken az Opus Jazz Clubban a Subtones játszik 20 órától. Az idén új lemezt (Octopus) megjelentetett csapatban Jónás Vera és Kiss Flóra énekel, Subitz Gábor trombitál, Benkő Dávid billentyűs hangszereken játszik, Csókás Zsolt gitározik, Gyányi Marcell basszusgitározik, Csízi László dobol, Szarvas Dávid pedig beatboxol és ütőhangszereken játszik.

Szintén pénteken az iF Caféban 18 órakor Varga Balázs gitáros zenél Sincere Emotion nevű zenekarával. A csapatban Egri János Jr. (zongora), Dani Norbert (nagybőgő) és Jónás Philip (dob) szerepel még. Ugyanezen a napon Dresch Mihály a Jedermannban játszik saját kvartettje (Dresch Mihály – szaxofon, Lukács Miklós – cimbalom, Csízi László – dob, Gyányi Marcell – nagybőgő) élén.

December 5-én, szombaton 20 órakor a Budapest Jazz Clubban a Bágyi Balázs New Quartet játszik, amelyben a zenekarvezető dobos mellett Lakatos Sándor (szaxofon), Oláh Dezső (zongora) és Oláh Péter (bőgő) szerepel. A záróesemény aznap 21 órától a felvidéki Somorján a Mozi Klubban az Alan & Stefan Bartus Trio koncertje. A szlovák zongorista Alan Bartust és édesapját, a bőgős Stefan Bartust Hodek Dávid, a világhír küszöbén álló dobos egészíti ki a fellépésen.

A nemzetközi dzsessznapot április 30-án kilencedik alkalommal ünnepelték. A világjárvány miatt egy több résztvevős virtuális globális koncertet tartottak, a fellépő dzsesszzenészek otthonukból kapcsolódtak az élő zenei folyamba.

A közreműködő muzsikusok között volt mások mellett Gregory Porter, John McLaughlin, Jane Monheit, Alune Wade, John Beasley, Lizz Wright, John Scofield, Morgan Freeman, Lang Lang, Lee Ritenour, Angélique Kidjo, Youn Sun Nah, Dee Dee Bridgewater, Dianne Reeves, Joey DeFrancesco, Charlie Puth, Cecile McLorin Salvant, Marcus Miller és Forest Whitaker.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO Herbie Hancock világhírű amerikai zenész javaslatára 2011-ben nyilvánította április 30-át nemzetközi dzsessznappá. Az idei dzsessznap fontos üzenete volt a szolidaritás, hiszen a többi előadóművészettel együtt a dzsessz is rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány miatt, a koncertek mindenütt elmaradtak.

Magyarországon a kezdetektől, 2012-től rendeznek programokat a nemzetközi dzsessznaphoz kapcsolódva.

Programok

2020. december 5., szombat

iF JAZZ KÁVÉZÓ

2020. december 5., szombat, 18:00 -  Online koncert

Varga Balázs Sincere Emotion Zenekar

Varga Balázs  – gitár, Egri János Jr. – zongora, Dani Norbert  – nagybőgő, Bágyi Balázs  – dob

Közvetítés ITT

JEDERMANN

december 5., szombat, 19:00  -  Online koncert

Dresch Quartet

Dresch Mihály – szaxofon, Lukács Miklós – cimbalom, Csízi László – dob, Gyányi Marcell – nagybőgő

Közvetítés ITT.

BUDAPEST JAZZ CLUB

2020. december 5,  szombat 20:00  -  Online koncert

Bágyi Balázs New Quartet

Lakatos Soso Sándor – szaxofon, Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter – bőgő, Bágyi Balázs – dob.  

Közvetítés ITT

MOZI KLUB (SOMORJA, SZLOVÁKIA)

2020. december 5.,  szombat 21:00 -  Online koncert (Youtube)

Alan & Štefan Bartuš Trio

Közvetítés ITT.

ADL - Debrecenimami

(Forrás: MTI)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére