Jelenlegi hely

MI: új tantárgy az idei tanrendben

Már idén ősszel 60 iskolában indul el a tanrendbe épített MI kurzus, több ezer diák részvételével. A cél, hogy jövő februártól a teljes magyar szakképzésben elérhető legyen az MI-oktatás.

Derült ki Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos szerdai közösségi posztjából.

Nemcsak a szakképzésben, de a felsőoktatásban is súlyozottan szerepet kap majd a mesterséges intelligencia.

Ehhez György László kormánybiztossal és Totyik Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével is egyeztettek az MI-oktatás teljes magyar oktatási rendszerben elérhetővé tételéről.

„Hatvan oktató részére már tartottak felkészítést, így jelenleg majdnem minden szakképzési intézményben van olyan pedagógus, aki alapismereteket szerzett az MI-ben” – jelentette ki Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Palkovics László javaslata szerint a szakképzést követően az általános iskolák első és ötödik évfolyamán, valamint a gimnáziumok kilencedik osztályában is vezessék be ezt a tananyagot.

Érkezik a mesterséges intelligencia a magyar iskolákba és egyetemekre

Szakképzés

Ahogy fentebb írtuk, 60 iskolában, köztük 3 külhoni intézményben indítják el már ebben a félévben a MI kurzusokat, minden szakmára specializálva. Céljuk, hogy az MI ne kiváltsa a munkavállalókat, hanem feladataik ellátásában nyújtson támogatás, valamint tegye hatékonyabbá a tanítási folyamatokat.

Felsőoktatás

A cél egy mindenki számára elérhető MI alapképzés, amelyre a mesterképzések során további, tudományterület-specifikus tudás épül.

Idén ősszel a Pannon Egyetemen rendezik meg az első felsőoktatási MI konferenciát a jó gyakorlatok megosztására. Ez a lépés biztosítja, hogy a magyar fiatalok a legmodernebb, versenyképes tudással lépjenek a munkaerőpiacra.

A fiatalok naprakész, a világ élvonalába tartozó tudást szerezhetnek, függetlenül attól, milyen szakmát tanulnak. A cél, hogy ne csak passzív felhasználói, hanem tudatos és kreatív alkotói legyenek a jövő technológiájának.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére