Jelenlegi hely

Összekapcsolódásra hív mindenkit a Blum Program

Idén 15. alkalommal az ország 4500 óvodájában rendezik meg a Blum hetet. A Blum program „Amikor a fény születik – mesebeli utazás a Blummal!” című programsorozata a játékot, a mesét, a művészeteket hívja segítségül személyiségfejlesztő programja részeként. A november 30-án startoló egy hetes online kampányban összekapcsolódásra hívják az érdeklődőket, kiemelt figyelmet fordítva a digitális fejlődésre.

A Blum program az óvodás korú gyerekek személyiségfejlesztő programja, melynek célja, hogy a gyerekek önmaguk teljességében bontakozzanak ki. A Blum program csapata vallja, hogy az alkotásra képes személyiséget, az ehhez szükséges alapvető képességeket kisgyerekkorban, illetve óvodáskorban lehet leginkább megalapozni és tovább kell fejleszteni iskoláskorban is. A Blum program a játékot, a mesét, a művészeteket hívja segítségül e célok és stabil alapok eléréséhez.

A Blum program csapata bízik benne, hogy a különleges 2020-as évben minél többen összekapcsolódnak a virtuális térben. „Összekapcsolódásra hívunk mindenkit, aki hisz a mese, a művészetek, a játék varázslatos erejében. Nagyszerű szakértőkkel együtt indulunk el az úton, ahol megkeressük magunkban, magunk körül a fényt, a „piciny csodát”. A fény erő, mely bennünk van, mindenkiben ott van! Nem véletlen, hogy az idei Blum hét címe: Amikor a fény születik – mesebeli utazás a Blummal!” - vallja Bácskai Márta, a Blum program alapítója.
Ezúttal nemcsak az óvodák, hanem a szülők és hozzátartozók csatlakozását is várják a Blum program oldalán.

Az idei új-mexikói mesét Boldizsár Ildikó meseterapeuta, mesekutató dolgozta át, címe Hogyan születtek meg a csillagok? „Ez a mese minden olyan élethelyzetben jól használható, ahol megújulásra vagy energetizálásra van szükség. A mese és a művészetek útján haladunk majd együtt, azzal a reménnyel, hogy bejárt utunk végén önmagunkban éppúgy megtaláljuk a fényt, mint ahogy az minden áldott reggel újra meg újra megszületik, sőt, éjszaka is beragyogja az égboltot. Mesénk és a hozzá kapcsolódó kézműves, dramatikus, mozgásos és zenés játékok lehetővé teszik, hogy egy kicsit önmagunk felé forduljunk és felkutassuk azokat a belső erőforrásokat, amelyek a nehézségek közepette is segítenek élhetőbbé tenni a világot.” – magyarázta Boldizsár Ildikó. – „Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a felnőttek – szülők és óvodapedagógusok – is be tudjanak kapcsolódni a munkába, hiszen napjainkban épp ez a tét: van-e annyi „csillagtartalékunk”, hogy épen és egészségesen
kibírjuk a ránk váró hetek nehézségeit.” – tette hozzá.

A Blum hét tapasztalt, magyar, svéd és francia fejlesztési, művészeti, tudományos és digitális szakemberekből álló csoportok közös munkájával valósul meg, a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával. A Blum program országos reprezentatív kutatás keretében kérdezte az óvodás korosztállyal foglalkozó szakembereket arról, mennyire mozognak otthonosan a digitális térben és milyen képzési támogatásra lenne szükségük. A felmérés eredményei alapján egy digitális kompetenciákat fejlesztő képzés sorozat kidolgozásán fáradoznak, melynek célja, hogy segítsék a szakemberek felkészültségét és megteremtsék a biztonságot a gyermekeknek a digitális térben.

A Blum saját fejlesztésű, országos szinten is egyedülálló programja megismerhető és elsajátítható a Bluming képzésen, és a Blum program szemléletét, eszközrendszerét bemutató kézikönyv által.

További részleteket a https://blumprogram.hu/blumhet/ oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére