Jelenlegi hely

Végre nálunk is már! De miért jó, ha az új YouTube Kids-et használjátok?

Youtube nélkül már talán létezni sem tudnak a gyerekek. Míg én lehet heti egyszer nyomok csak rá a YT alkalmazásgombjára, úgy a mai gyerekek, napi 5-10 vagy akár még ennél is több videót néznek meg a csatornán.

Mind tudjuk, hogy közben - véletlenül is-, de káros tartalmakra is szert tehetnek a gyerekek, és mégis hagyjuk, vagyis hagytuk őket, csak egy mondóka, csak még egy Bogyó és Babóca nem árthat…, de most ennek vége, végre Magyarországra is elhozták a YouTube Kids-et. A YouTube Kids öt éve indult már el és ennyi idő kellett, hogy hozzánk is elérjen, de a lényeg, hogy itt van, úgy hogy tessék használni a szülőknek!

Nézzük meg, hogy miért is jó nektek, ha ezt használjátok és nem a „felnőtt” verziót!

  • kifejezetten 3–12 éveseknek szól, gyerekekre szabott verzió,
  • a szülők választhatják ki a megfelelő csatornákat, hogy mit nézhet a gyerek,
  • sőt, megszabhatjuk a videónézésre fordítható időt is a beépített időzítővel,
  • a "Még egyszer megnézem" résznél hozzáférhetünk azokhoz a videókhoz, amit a gyerekünk megnézett már,
  • sokkal könnyebben találjuk meg a gyerekeknek szánt tartalmakat, melyekre korábban, hosszas keresgélés által bukkantunk csak rá,
  • magát a keresés funkció használatát is le lehet tiltani, így ő nem kereshet tartalmat (nyugi, ha átállnak rá meg fogják szokni…),
  • kijelölhetjük, hogy milyen tartalmat nézhet meg a gyerek az alkalmazáson belül és kizárhatunk bizonyos videókat vagy csatornákat, amiket mi nem tartunk építőnek a gyerekünk számára,
  • a szülő totális ellenőrzést kap a gyereknek létrehozott fiók felett,
  • használatához a gyermekeknek nincs szükségük Google Fiókra,
  • az alkalmazás ingyenes, fut telefonon, tableten, okostévéken,  ChromeCaston, Apple TV-n vagy játékkonzolokon.
  • és talán a legfontosabb (ezt a nagytesós szülők már értik miért mondom), hogy a gyerek itt nem tud videót  feltölteni, és kommentelni sem, vagy káros kommenteket olvasni, csak és kizárólag tartalmakat tud nézni!

​Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére