Jelenlegi hely

Dr. Holub Orsolya

Dr. Holub Orsolya bőrgyógyász szakorvos vagyok. Tevékenységi területem: általános felnőtt-, és gyermekbőrgyógyászat, anyajegyvizsgálat, bőrdaganatszűrés, ekzemas betegségek, serdülőkori bőrproblémák, változókori bőrpanaszok, bakteriális, gombás és vírusos bőrbetegségek, körömbetegségek, pikkelysömör kezelése.

1982-ben szereztem diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Ugyanebben az évben helyezkedtem el Székesfehérváron, a Szent György Kórház bőrgyógyászati osztályán. 1989-ben szakvizsgáztam Budapesten a SOTE Bőr-Nemikórtani Intézetében bőrgyógyászat, kozmetológia és nemigyógyászatból. 26 évig dolgoztam a Szent György Kórház bőrgyógyászati osztályán ill. a Bőr-Nemibeteggondozó Intézetben, ahol tevékenységemet főorvosi kinevezéssel ismerték el. 3 éve magánpraxist folytatok Székesfehérváron.

Ismereteimet számos hazai és nemzetközi továbbképzésen és rendezvényen fejlesztem folyamatosan.

Többéves szakmai tapasztalatom, valamint a gyermekek iránti elkötelezettségem révén 2010. őszén csatlakoztam, az immár csaknem országos lefedettségű Vidám Zsiráf Klub hálózathoz, mely kötetlen orvos-beteg kapcsolat keretén belül segít azoknak az atopias ekzemaval élő szenvedő gyermekeknek és családjuknak, akik többet szeretnének tudni a betegség okairól, lefolyásáról, a kezelés lehetőségeiről és gyógyulási esélyekről. Bővebben a vidámzsiráfklub.hu címen tájékozódhatnak az érdeklődők. A klubhálózat 2011. januárjában örökbe fogadta a Fővárosi Állat és Növénykert Said /jelentése boldogság/ névre hallgató legkisebb zsiráfját, így minden klubtag egyúttal örökbe fogadó szülő is lett. 2011. május 15-én szülői értekezletet tartanak a Fővárosi Állat és Növénykertben, melyre minden klubból kisorsoltak egy családot, akik egy teljes napot tölthetnek el ingyen, érdekes programokkal.

Az atopias ekzemaval, illetve általános bőrproblémákkal kapcsolatos kérdéseikre szívesen válaszolok ezen a fórumon keresztül.

Személyes elérhetőségem Székesfehérvár, Palotai u.8/b (Alba Ház) 4-es csengő, rendelési időben kedd, csütörtök 15-tól 18-ig.

Bejelentkezés rendelési időben a 06 20 220 41 46-os telefonszámon lehetséges.

Dr. Holub Orsolya bőrgyógyász szakorvoshoz 2015. júliusa előtt érkezett kérdéseket és azokra adott válaszokat itt olvashatod >>

Hozzászólások

Kedves Orsolya,

néhány hónappal ezelőtt makacs aknésodás jelentkezett arcbőrömön, és azóta újra és újra megjelennek a kiütések szinte ugyanazokon a pontokon, ahol előzőleg. Ezidáig próbáltam ilyen-olyan krémekkel elmulasztani őket (teafaolajos ecsetelés, zsurló krém), nem túl sok sikerrel. Érdeklődnék ezért, hogy antibiotikumos kezelésnél kíméletesebb (és működő) megoldást tud-e javasolni?

Válaszát előre is köszönöm.

 

 

 

Üdvözlettel: G.

Tisztelt Levélíró!

Az aknes tünetek kezelése függ a folyamat súlyosságától,kiterjedtségétól,a tünetek által kiváltott esetleges pszihés zavaroktól,a beteg korától, a nemétől ,valamint a tünetek fennállásának az időtartamától.

Az Ön által felsorolt készítmények kizárólag az aknes folyamat legenyhébb formájánál jelenthetnek némi javulást.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves dr. Nő! A kérdésem a következő: A szemérem ajkamon kb. 1 mm átmérőjű fekete foltot fedeztem fel. Szabályos nem emelkedik el a felszintől ,nem fáj, nem viszket. És a végbelem melett kb. 1cm re 2 világosbarna foltot. Ezek is tünetmentessek. Ezek a pigment foltok lehetnek rossz induatúak ? Elszokták őket távolitani? 40 éves vagyok. Köszönöm a válaszát. Kriszta

Tisztelt Levélíró!

Két színes folt megjelenése a bőrön nem kizárólag a bőr pigment anyagának lehet a megjelenési formája.A barna színű folt lehet szeplő, lentigo / elszíneződött folt/,anyajegy,okozhatja idegen test és még sok egyéb.Vizsgálat nélkül véleményezni egy foltnak imponáló elváltozást nem lehetségs.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

,

Kedves DoktorNő! A 20 hónapos kislányomnak az ágyéka teljesen gombás,Fáj és viszket is neki.Elvittem a háziorvoshoz ő csak canesten krémet ajánlott,de nekünk nem seggít.Most Terbisill krémmel kenjük.Már két napja nem alszunk miatta nagyon fáj neki.Az lenne a kérdésem hogy tudna e valamit ajánlani ez ellen? Vagy inkább személyesen vigyük el Önhöz?   Köszönettel:Barbara

Tisztelt Édesanya!

Amennyiben gomba elleni készítmények alkalmazása mellett a tünetek nem javulnak,úgy valószínüleg a diagnózist kell újra gondolni.Mutassa meg kislányát bőrgyógyász szakorvosnak.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Tisztelt Doktornő!

Makacs lábgombásodásra Travocort krémet írt fel a bőrgyógyász szoptatás alatt. Először kapszulát akart adni, azonban amikor mondtam, hogy szoptatok ezt a krémet adta. Kisfiam kb. kéthónapos korában használtam a krémet két hétig mindkét lábamon a talprészen és a lábujjakon. Az internetet böngészve most találtam rá, hogy ez egy szteroidkészítmény és ellenjavallt szoptatás alatt, most nagyon aggódok, hogy baja lesz a babának. Okozhattam ezzel problémát a babámnak? Amennyiben igen milyen tünetekre figyeljek vele kapcsolatban?

Köszönettel:

Bea

Tisztelt Bea!

Nem kell aggodnia.Valoban nem volt a legszerencsesebb terapias valasztas,azonban a folyamat mersekelt kiterjedtsege es a rovid kezelesi ido nem okozhat sem a babanal sem Onnel semmilyen karosodast.

Tisztelettel

Holub Orsolya

Kedves Doktornő!

Olyan problémával fordulok önhöz, hogy az internet eddig mindig mást írt, a péniszemen a makk vöröses  alatta kis apró pontok/ repedés található és viszket. Már kéne hete kenem Canesten kenőcclsel napi 1-2x de nem múlt el. Eleinte mintha hámlott volna  aztán az abba maradt, majd most pár napja kezdett repedni a bőr és ez a pirosas folt a makkomon ma jelent meg. Mit kéne tennem? folytassam a kezelését, vagy valami más módon folytassam? rosszul csinálok valamit? Kérem segítsen Doktornő!

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Levélíró!

Az Ön által leírt tünetek hátterében igen sokféle kiváltó ok is szerepelhet, hagyjon fel az öngyógyítással és keressen fel személyesen egy bőrgyógyász vagy urológus szakembert.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Tisztelt Dr.Nő! 

Azzal a kérdéssel forulok önhöz,hogy kislányom 2,5 éves és szinte semmit nem nőtt a haja az elmúlt 1 éve. Fodrászom folyamatossan figyelte és ő mondta hogy vigyem el bőrgyógyászhoz. Van haja csak a fejtetőn nagyon kevés. Gyakorlatilag a haj alatt kopasz.Fodrászom megnézte nagyíttóval és azt mondta hogy még csak kis pihe hajszálak sem látszanak a fejtetőjén. Az lenne a kérdésem hogy tud e segíteni,vagy kihez fordúljak? 

Köszönöm : Schulczné Takács Irén 

Tisztelt Edesanya,

A jelzett rendellenesseg elofordulhat csaladon belul halmozottan,  ebben az esetben nincs teendo.

A rendellenesseg tarsulhat kiveteles esetben anyagcsere  vagy genetikai betegsegekhez, ez nagyon ritka elofordulas.

Sajat megnyugtatasa erdekeben forduljon szemelyesen  gyermekgyogyasz vagy borgyogyasz szakemberhez.

Udvozlettel

Holub Orsolya

Tisztelt Doktornő! Az én kérdésem az volna,hogy fibrómát Ön hogyan tud,vagy szokott-e eltávolítani.Nagyon sok lett rajtam az utóbbi időben és nagyon zavar, meg elakadnak. Mi lenne ennek az ára? Kérem segítsen! Köszönöm válaszát! Üdvözlettel: J.

Tisztelt Levélíró!

Foglalkozom fibrómák eltávolításával.Az eltávolítást megelőzi egy orvosi vizsgálat,melynek során ismertetem a lehetséges eltávolítási módokat. A  fibromák eltávolítása  leggyakrabban u.n.radiofrekvenciás készülékkel történik.A beavatkozás ára a ráfordított idő és anyagköltség függvénye.

Tisztelettel

Holub Orsolya

Köszönöm a válaszát! Kb. 20-30 db. Biztos van rajtam,ezért érdekelt volna az anyagi része. Fogom keresni Önt fibróma ügyben.

Üdvözlöm!

Kb.3-4 hete egyik este az egész testemet pár óra alatt ellepte a csalánkiütés,a fejem tetejétől,a talpamig,ami pár napig minden este újból kiújult.Reggelre nyoma sem volt.4 napig szedtem Suprastin tbl-t,aztán abbahagytam,mivel elmúltak a viszkető kiütéseim.1 hete megint előjöttek,ugyan úgy este,reggelre semmi.Azóta szedem megint a Suprastint,nem merem abbahagyni!Mitől lehet? Valószínű,hogy étel okozza? Emlékeim szerint mindkét eset előtt krinolint ettem előző,vagy aznap! Valamint tojást is fogyasztottam azokban a napokban. Nem volt még semmi allergiám eddig! A Suprastin gyógyszer szedése mellett nem újulhat ki?Kérem segítsen! Köszönöm!

Tisztelt Leveliro!

 

A csalankiutes egy igen gyakori allergias betegseg, melynek hattereben szamtalan kivalto tenyezo allhat.Leggyakrabban az etelek,eteladalekok,gyogyszerek, belszervi gocok es meg szamos  egyeb tenyezo is eloidezheti a tuneteket.

Az allergias tunetek nehany naptol, akar evekig is jelentkezhetnek antiallergikumok szedese mellett is. Eletunk folyaman mindannyian atesunk legalabb egyszer a csalankiutes tunetein.

Tobb heti fennallas eseten borgyogyasz szakorvos ill.allergologus szakorvos altal eloirt kivizsgalasi protokoll hivatott kideriteni a kivalto tunetek okat.

Udvozlettel

Holub Orsolya

Kedves Doktornő!

Kisfiam 5 és fél hónapos. Már kb 3 hete vörös foltok jelentek meg a testén, legintenzívebben a hasán és a pelenka alatti részen, de a hajlatokban is van pirosság (nyak, hónalj, lábfej), illetve az arcon. A foltok aránylag nagy kiterjedésűek, élénk pirosak ami fürdés után fokozódik és felületük száraz tapintású. Egyébként a lábfej hajlatánál (a bokánál) születése óta kissé száraz a bőr, hol jobban, hol kevésbé. Általában úgy tűnik hogy őt nem zavarja, de néha mintha viszketne neki.

Babám csak anyatejet eszik, tiszta vízzel fürdetjük és bőrápoláshoz mandula, sárgabarackmag olajat használunk, pelenka márkát nem váltottunk (dm-es babylove) csak méretből kellett nagyobbra váltani.

A foltok megjelenése előtt kb egy héttel kapta meg a 4 hós oltást, homeopátiás kivezetéssel (nozódát és thuját is használtunk). Ennek ellenére oltás után volt egy kis, rövid hőemelkedése.

Pár nappal utána (kb ahogy a foltok is megjelentek) nátha szerű tünetei,  orrfolyása is volt, közérzete jó volt.

Ezen kívül a fogzás is elkezdődött ugyanebben az időben, az egyik alsó fog már ki is bújt.

A koszmó is elég sokáig tartott a fején, több hónapig, mostanra kezd már elmúlni az is.

A foltokra gyógymódként kapott a baba calcimusc-ot, homeopátiás histaminumot, arsenicum iodatumot, apist. Általában jól és gyorsan reagál a homeopátiás szerekre, de ezúttal nem történt változás.

Vajon mi okozhatja ezt a problémát? A fentiek közül valamelyik vagy esetleg ezek együttesen túlterhelték a szervezetet és az váltotta ki ezt a reakciót? Mit javasol megoldásként?

Köszönöm válaszát!

Tisztelt Édesanya!

 

Minden bőrgyógyászati diagnosztika alapja a bőr jelenségeinek megtekintéséből,tapintásából következik.

Levele alapján nem lehet véleményezni a csecsemő bőrének állapotát. A vörös foltok jelezhetik a bőr szárazságát, de felvethetik   az atopias tünetegyüttes lehetőségét is. Megfelelő választ a kérdéseire csak a klinikai diagnózis felállítását követően lehet  megadni. Addig is a napi fürdés lehetőleg 2-3 percnél ne tartson hosszabb ideig, a fürdés tiszta vízzel történjen és használjon minden alkalommal adalékmentes bőrápoló készítményeket /pl.Sanatopic,Bioderma,La Roche Posay száraz érzékeny bőrre való termékeiből válasszon/.

A csecsemő bőrállapotának tisztázása érdekében konzultáljon személyesen bőrgyógyász szakorvossal.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

 

Tisztelt Doktornő!

Keresztfiam most 5 éves.Kb.2-3 éve ősszel kezdődtek ezek a tünetek,amik szinte egyre rosszabbak,főleg télen! Amúgy is fehér bőrű kisfiúról van szó,tudom,hogy kényesebb a bőre,mint másoké! Nyáron szinte semmi nem látszik a testén,de amikor melegebb ruházat van rajt,szeptembertől késő tavaszig szinte minden egyes nap ekcéma szerű,piros,viszkető bőrelváltozás látható szinte az egész testén! Sok krémet kipróbáltunk már,maga szerint ez mitől van? Okozatja e ezt valamilyen allergia,vagy étel,mosópor esetleg? Nagyon csúnya szegénykém bőre! Kérem adjon valami tanácsot,hová,merre forduljunksegítségért! Köszönöm!

Tisztelt Levélíró!

Az atopias ekzema egy genetikai hátterű számos belső és külső okara visszavezethető krónikus betegség.

Két domináns tünete a száraz bőr és a bőrviszketés. A kivizsgálás és a kezelés bőrgyógyász szakorvos feladata.

A bőr megfelelő ápolása rendkívüli fontossággal bír.Téli időszakban kizárólag  1-2 perces zuhanyozás ajánlott szappanmentes mosakodószerekkel, ill. a bőr szárazságától függően napi 2xi testápolás megfelelő hipoallergen, szaraz bőrre való kenőcsökkel.

A betegség kezelése tüneti,mindig a tünetek súlyosságának és az érintett bőrterület kiterjedtségének a függvénye.

A viszketés  a gyermek mindennapi életvitelét rendkívül befolyásolja, mielőbb keressenek fel bőrgyógyász szakorvost.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Kedves Doktornő!

Decemberben jártunk Önnél kisfiammal ekcéma miatt, ami szépen javul, most más jellegű kérdéssel fordulok Önhöz. Azt hittük kisfiamnak (9 éves) tyúkszem nőtt a talpán elkezdtük tyúkszemirtóval kezelni, majd elmentünk egy pedikűröshöz hogy kivegye. Ő mondta hogy ez nem tyúkszem, hanem szemölcs. Volt egy pici az ujján is ami könnyen kijött, a nagynak meg kicsit lekaparta a felületét, remélem nem baj, de azt mondta forduljunk bőrgyógyászhoz. Doktornő tudna ajánlani olyan szert ami jól beválik, vagy mindenképp szükség van valamillyen beavatkozásra? Pedikűrös is tud segíteni vagy kizárólag bőrgyógyász?

Úszni járhat így?

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Zsuzsa

Tisztelt Zsuzsa!

A kisfia talpán a leírtak alapján egy közönséges szemölcs alakult ki.A kezelése hosszadalmas, napi 2xi ecsetelést igényel p.Verrumal ecsetelővel, melyet a háziorvosuk fel tud írni Önöknek.A kezelés több hetes, hetente érdemes "finoman" leemleni az ecsetelés során elhalt hámréteget a szemölcs tetejéről.

Járhat uszodába a kisfia.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Kedves Doktornő!

Nagyon köszönöm gyors válaszát.

Üdvözlettel: Zsuzsa

Üdvözlöm Doktornő!

Lányom 12 éves és pár hete a vállán pattanásszerű kiütések jelentek meg.Előfordult már korábban is ilyesmi,csak a lábán.A bőrgyógyász anno azt mondta,hogy ez nála pszichés eredetű.Kapott kenőcsöt,de nem szünt meg akkor sem hamar.Pár napig most körömvirág krémmel kezeltük,javult is kicsit,de most újra csúnyán kiűtéses a válla és vele egy vonalban a a nyaka alatt ívben sálszerűen piros.Mi lehet ez,és hogyan kezeljük?Paradicsom allergiára gyanakodtunk,de ha nem eszik ilyet akkor sem javul.Remélem tud segíteni.

Köszönettel:Ressné Nagy Tímea

Tisztelt Levélíró!

Az Ön által leírt tünetek alapján  nem lehet véleményt alkotni kislánya bőrtüneteiről.Nem világos mit ért "pattanás" szerű tünetekről, a végtagok mely részeit érinti a folyamat, szubjektív panaszt okoz-e stb.

Amennyiben tud fotót küldeni kislánya bőrtüneteiről az nagymértékben segítene a véleményalkotásban.

Üdvözlettel

Holub Orsolya 

Üdv!Küldtem képet e-maiben. 

Kedves Anyuka!

Sajnos a képek nem jöttek át.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Tisztelt doktornő

lassan ket honap mulva lesz 2 eve  hogy szultem, azota erosen hullik a  hajam es nagyon korpas,   es erosen viszked a fejböröm ilyen patanasz szeru bubokat vettem eszre a fejboromon es faj  nagyon  probaltam tobszor sapont valtani probalni egyikse  volt ugy jobb lett volna, 2 es fel evig  vichy sampont olajt hasznaltam akor nem volt ilyen problemam amiota masra valtotam azota ezek a tunetek vannak ,

tudna nekem egy tancsot adni mihez kezdjek ? mi lehet a baj ?

Tisztelt doktornő

lassan ket honap mulva lesz 2 eve  hogy szultem, azota erosen hullik a  hajam es nagyon korpas,   es erosen viszked a fejböröm ilyen patanasz szeru bubokat vettem eszre a fejboromon es faj  nagyon  probaltam tobszor sapont valtani probalni egyikse  volt ugy jobb lett volna, 2 es fel evig  vichy sampont olajt hasznaltam akor nem volt ilyen problemam amiota masra valtotam azota ezek a tunetek vannak ,

tudna nekem egy tancsot adni mihez kezdjek ? mi lehet a baj ?

Tisztelt Levélíró!

A hajhullás egy tünet, amely mögött számos kiváltó ok lehetséges.A fejbőr betegségei, a vashiány, a szervezetben előforduló gyulladásos góc, pajzsmirigy betegségek, hogy csak néhányat említsek.

Ahhoz ,hogy a problémaát orvosolni lehessen elsősorban az okot kell kideríteni.Ennek tisztázására  be kell jelentkezni a bőrgyógyászati szakrendelésre ahol megvizsgálják a fejbőrét, ill. amennyiben indokolt elküldik a szükséges vizsgálatokra.

Üdözlettel

Holub Orsolya

 

Kedves Doktornő!

kb. 1 hete csìpést vettem észre a combomon. Nem szúnyog talán mert látszott a közepèn kis lyuk és 1cm átmérőjű piros folt. Kullancsot nem láttam benne. Viszketett. Pár nap múlva olyan lett mint ha beütöttem volna, belilult zöldült 3 cm átmèrőjűre. A lyukon meg beheggesedett. Nem fáj nem is viszket már. Kell aggódnom?

Válaszát előre is köszönöm: Zsuzsi

Kedves Doktornő!

kb. 1 hete csìpést vettem észre a combomon. Nem szúnyog talán mert látszott a közepèn kis lyuk és 1cm átmérőjű piros folt. Kullancsot nem láttam benne. Viszketett. Pár nap múlva olyan lett mint ha beütöttem volna, belilult zöldült 3 cm átmèrőjűre. A lyukon meg beheggesedett. Nem fáj nem is viszket már. Kell aggódnom?

Válaszát előre is köszönöm: Zsuzsi

Üdvözlet! Szeretnék segítséget kérni egy problémával kapcsolatban. A fiam 13 éves , juniusban volt sport taborban és szét csipkedtek a szúnyogok, amit nagyon csúnyán szétvakart.A kérdésem az lenne, hogy mivel tudnám kezelni neki a csipeseket mert nagyon csúnyán neznek ki.Némelyik már kemény göbös.Rengeteget veszekszem vele hogy ne vakarja de semmit nem tudok elérni nála. Köszönöm a gyors választ. Szép napot. Zsóka

Tisztelt Levélíró!

A rovarcsípések kezelésére a gyógyszertárban kapható olajos rázókeverék megfelelő,melyet használat előtt alaposan le kell hűteni.A régebbi, göbös csípésnyomok elfertőződésének megelőzése céljából u.n.antiszeptikus kenőcsöt kapnak a gyógyszertárban vény nélkül.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Kedves dr.Nő! 

5 hónapos kislány anyukája vagyok,, még szopizik. Olyan problémával fordulok önhöz, hogy az egyik mellemen a bimbóudvaron (a mellbimbó mellett) egy 100 forintos méretű helyen fényes, ez lehámlik, és másnap ez kezdődik előről. Ez már egy hónapja tart, és azt a mellem fejem. Nem merem odaadni neki. Kentem Canestennel, Exoderillel. Ezek nem használtak.  Most a háziorvosom szteroidos krémet írt fel. (Momegen 1mg/g kenőcs) Nem szívesen kenem ezt magamra. Azt mondta a háziorvosom ha ez nem használ, menjek el nőgyógyászhoz. Ezt mondjuk nem értem. Szeretném a tanácsát kérni.  Üdvözlettel: egy kétségbeesett anyuka. 

Kedves Édesanya!

Nehéz klinikai kép nélkül véleményt mondani,azonban egyenlőre nem tartom indokoltnak a szteroidos krém használatát.Alternatív megoldásként a gyógyszertárban kapható Lipikar AP plusz készítmény használatát javaslom,mely enyhíti a gyulladás és irritáció tüneteit.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Kedves Doktornő!

Pár napja észrevettem az arcomon h piros foltok jelentek meg... ez egészen pontosan 2 napja kezdődött. Kezdte az arcom... mára már karjaim combjaim is tiszta piros kiütés... férjem dettó, ő lázas is esténként! Foltok kissé viszkednek csak! Mi lehet ez? Válaszát várom!

Tisztelt Levélíró!

Az Ön által megadott információk nem elegendőek a diagnózis felállításához.Kiütéssel járhat fertőző betegség, allergiás betegség, irritatív folyamat.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Tisztelt Doktor Nő!

Lekapartam az alhasamon egy pici anyajegyet ugy kb 2eve,nem sokra ra vissza nőt,majd azt vettem eszre hogy folyamatosan kaparom ugyan azt,mert viszketett,es hat persze ujra lekapartam,de azota nem nott vissza,de halvany rozsaszin a helye es neha faj is.

Esetlek orvoshoz kene vele mennem,vagy semmi kulonlegeset nem jelent a dolog?

Valaszat is elore koszonom

Tisztelt Levélíró!

Azt tanácsolom problémájával  mielőbb forduljon bőrgyógyász szakemberhez .

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Tisztelt Orsolya!

5honapos fiamnak csalánkiütés szerű kiütések vannak a testén nemsok. Sajnos sem a háziorvos sem mi nem tudjuk mitől lehet hiszen hirtelen alakult ki. Mi a teendő ilyenkor? Fogzik alma őszibarack babaetelt evett elég sokat egyszerre. Ez okozhatta esetleg? Mikor kell bőrgyógyászhoz fordulni a problémával?

Tisztelettel: Anita

Kedves Anita!

Abban az esetben kell bőrgyógyászhoz fordulni,ha a tünetek 3 napnál tovább fennállnak,esetleg egyre nagyobb bőrfelszínen jelentkeznek  . A csalánkiütésre jellemző,hogy a tünetek vándorolnak, néhány órás fennállás után eltűnnek,majd másik tesrészen alakulnak ki ismét. A bőrgyógyászati szakvizsgálat amiatt is indokolt,hogy tisztázza valóban csalánkiütése van-e  a csecsemőnek, mivel ebben az életkorban meglehetősen ritkán fordul elő csalánkiütés.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Kedves, Doktornő!

Arról szeretnék érdelődni,hogy nagy eséllyel kaphat a fiatalság bőrrákot ha ki van szíva a személy nyaka? 

Kedves Anita!

Nem teljesen értem miből gondolja,hogy a két dolog összefügghet, de a válasz egyértelműen nem.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Kedves Doktornő 

Szemeim alatt 4 éve halvány barna foltok jelentek meg, amik azóta évről évre nagyobb kiterjedésűek. Olvastam hogy hormonális okai is lehetnek. Glükóz intoleranciám és progeszteron hiányom van. Nőgyógyász fogamzásgátló szedését javasolta de még szoptatok. (A foltok nem terhesség alatt jelentkeztek) Kérdezném, hogy bőrgyógyászhoz vagy endokrinológushoz forduljak megoldásért? 

Válaszát előre is köszönöm 

Tisztelettel D Izabella 

Kedves Izabella!

Kerdesere nem konnyu egyertelmu valaszt adni.A jelzett tunetek lehetnek genetikai eredetuek,

okozhatjak bizonyos fenyerzekenyito gyogyszerek, ill.valoban endokrinologiai betegsegek is hajlamosithatnak  ra.

Velemenyem szerint forduljon borgyogyaszhoz,aki a vizsgalat es korelozmeny alapjan valaszt tud adni arra, lehet-e. kezelni a fent emlitett tuneteket es szukseges-e tovabbi vizsgalatokat

vegeztetni.

Udvozlettel

Holub Orsolya

Tisztelt Doktornő!

Jó napot! én 16-éves vagyok,és van egy betegségem amit Erythema Nodosumnak hívnak. Nagyon széggyellem mert nyárom a lábaim tiszta vörös foltokkal van teli :/ ez miatt nem merrek elmenni fűrdőhelyekre.. ez ellen lehet valamit tenni hogy ne legyen vörös? mert allergiás vagyok a napra is...

Tisztelt Levélíró!

Az erythema nodosum egy  allergiás érgyulladás. A betegséget, a lábszárakon jelentkező vörös fájdalmas,meleg tapintatú csomók mellett, gyakran láz és ízületi panasz is kíséri.

Általában kezelésre 4-6 hét alatt gyógyul, de előfordulhat kiújúlás is.

Fontos a betegség hátterének tisztázása / baktérium,vírus, esetlegesen gyógyszerek /.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Tisztelt Levélíró!

Az erythema nodosum egy  allergiás érgyulladás. A betegséget, a lábszárakon jelentkező vörös fájdalmas,meleg tapintatú csomók mellett, gyakran láz és ízületi panasz is kíséri.

Általában kezelésre 4-6 hét alatt gyógyul, de előfordulhat kiújúlás is.

Fontos a betegség hátterének tisztázása / baktérium,vírus, esetlegesen gyógyszerek /.

Üdvözlettel

Holub Orsolya

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére