Jelenlegi hely

Szülői vélemények a Fejér megyei iskolákról

A Fehérvárimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében közel 200 szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait.

 

 

Intézmény neve

Miért szerettek ebbe az iskolába járni?

Hétvezér Általános Iskola

Kislányom szereti mindkét tanító nénijét és szívesen jár iskolába. Színvonalas az oktatás, figyelembe veszik a gyermekek egyéni képességeit.

Hétvezér Általános Iskola

Hatalmas hangsúlyt fektetnek az oktatásra, a nevelésre, tehetséggondozásra. Összetartó pedagógusi-csapat van, akik mindannyian szívesen dolgoznak együtt a szülőkkel. Minden iskolai döntésnél fontosnak tartják az odajáró gyerekek szüleinek egyenkénti véleményét is! Szuper iskola, fantasztikus tanárokkal!

Hétvezér Általános Iskola

Nagyon jó a tanító néni. Az iskolában rend, fegyelem van. Színvonalas az oktatás, sokféle sportolási lehetőség van.

Hétvezér Általános Iskola

Mert kislányunk örömmel indul minden reggel az iskolába, szereti a tanítóit, és az elmúlt 3 hónap alatt sokat, jó irányba fejlődött, változott.

Hétvezér Általános Iskola

Kiváló a matematika oktatása.Sok színes program van.

Hétvezér Általános Iskola

mert sok lehetőség van a gyermek fejlesztésére. általam elfogadott értékeket helyez a középpontba. mert én is ide jártam, és jó látni a régi tanáraimat, akik azóta gyereket százait indították el, és jó látni több tiz régi iskolatársamat, akik szintén ide hozták a gyermeküket.

Hétvezér Általános Iskola

Komoly felelősséggel bíró iskolát,ill.pedagógust kerestünk a gyereknek.Itt megtaláltuk,a gyerek szereti "felnéz"rá!Keményen ugyan egy kicsit,de max.jó irányba terelgeti a gyerek útját.Bízom benne,hogy ez továbbra is így marad!Mindent megtaláltam,amit úgy érzem a gyerekemnek szüksége van!

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Nagyon tetszett az alsó tagozaton a kompetencia alpú oktatás. Jó pedagógusokkal, igazán eredményesen működött a csoportunk.

A felső tagozaton nem folytatódott az alsóban megkezdett munka...
Az angol tagozat színvonalas, van néhány igazán kiváló pedagógus.
A gyermekem szeret ide járni. Szereti az osztályát, jó közösségben van.

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Jók a "továbblépési lehetőségek".

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Várakozásunkon felüli oktatási színvonal, elkötelezettség jellemzi a tanítókat. Ténylegesen állíthatom, hogy a tanítás mellet igazi nevelés is folyik.Jó hangulatú, változatos, naprakész szabadidős programszervezésben is részünk van. Köszönet érte.

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Azért szeretünk ide járni, mert a pedagógusok szívvel-lélekkel a gyerekekért és az oktatásért vannak - ami a mai tanulókkal és feltételekkel nem könnyű. A pedagógusokhoz és az iskola dolgozóihoz is bármilyen problémával fordulhatnak a gyerekek, segítséget kapnak.Az iskolában nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvtanításra - az iskola irányához mérten -, kiemelten foglalkoznak a gyermekek egészséges életmódra való nevelésével, a sporttal, tanulmányi versenyekkel.

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Kellemes, családias légkör, kompetencia alapú oktatás, gyermek érdekeit tartják mindenek előtt szem előtt. Probléma esetén diszkrét megbeszélés, segítség nyújtás a tanító nénik részéről. NEM VERSENY ISTÁLLÓ, DE UGYANAKKOR SZÍNVONALAS OKTATÁS!!! Jó osztály közösség. Rengeteg fakultatív -kultúrális programok: színház ( egy tanévben többször is ), mozi, kirándulások, környezettudatos életre való nevelés, egészséges életmód stb......

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Tetszik a tanítás színvonala. Az angol nyelv oktatás is jó színvonalú.
Külön programokat is szerveznek a gyermekeknek.(mozi, színház, kiállítások)

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Ez az egyetlen állami általános iskola, ahol az idegen nyelv tanulására ekkora hangsúlyt fektetnek, és mellette az alaptantárgyak (matematika, magyar) oktatása is az átlag feletti. Az innen továbbtanuló gyerekek remek alapokat kapnak a későbbi tanulmányaihoz.

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Az angol tanárnénik és a napközis tanító nénik kimondottan kedvesek, valóban szeretik Őket a gyerekek.

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Gyermekem szívesen megy suliba. Jók az eredményei. Imádja a tanárait, élvezi a változatos órákat. Szoros kapcsolatok alakultak ki a társai között, nagy az összefogás.
2/a

István Király Általános Iskola

Mert a tanárok nagyon jól képzettek és gyerek centrikusak.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Olyan osztályba kerültünk, ahol mind az ének oktatást, mind a néptáncot kiemelt óraszámban oktatják. A tagozattal nagyon elégedettek vagyok, az ígéreteket maximálisan beváltották. A tanárok rendesek, az oktatás magas színvonalú. Az iskola közismereti tárgyakban is erős. E mellett figyelnek a szabadidős lehetőségekre, valamint a gyermekeknek fellépési lehetségeket is biztosítanak. 

Kodály Zoltán Általános Iskola

jól fejlődik a gyermek kézügyessége, koncentrációja, és szereti az órákat.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Az ének-zene tagozat nagyon színvonalas, és lehetőség van egyéb művészeti ágak kipróbálására is. Pl. dráma, néptánc. Számunkra ez fontos, ill a pedagógusok szakmailag nagyon jók.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Nem konkrétan egy kitűzött cél eléréséért megy a küzdelem, hanem a választott út, a zene, a tánc, kultúra, és a az ehhez tartozó életfelfogás nap mint napi megélése tetszik. Zene szól reggel már a büfénél, és délután kihallatszik a parkolóba. 

Kodály Zoltán Általános Iskola

Megértőek a pedagógusok, és színvonalas az oktatás. Egyénre szabott a tanulás. Családias a légkör.
Zsuzsika 2a.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Igazából több rétű a dologról lehet szó. A gyermekünknek nem reggel kell könyörögni, hogy induljunk már el az iskolába, hanem délután, hogy induljunk már haza. Ugyanakkor olyan teljesítményt látunk tőle, és olyan inspirálást a tanítónéniktől, ami jó érzéssel tölt el minket. Köszönjük nekik. A. Ármin 2/a

Kossuth Lajos Általános Iskola

Jó az osztályközösség, ami még az alsós tanító néninknek köszönhető, akit imádnak a gyerekek.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Mert kedves barátságos jól felszerelt iskola, tele ismerős arcokkal!

Kossuth Lajos Általános Iskola

Elégedettek vagyunk az oktatás módszerével és a pedagógusokkal,amit a nagyobb testvérnél már megtapasztaltunk, mindemellett közel van, gyalog elérhető a gyerekeknek.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Közel van. Szimpatikus a módszer, ahogy az olvasást oktatják. Jó az emelt ének oktatás és a kapcsolat a szomszédos művészeti iskolával, ahol hangszeren tanulhatnak a gyerekek. Sok szabadidős és sporttevékenységet, -szakkört biztosítanak. Ökoiskola- hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre. 

Kossuth Lajos Általános Iskola

Sok fakultativ foglalkozás és programlehetőség és sport van itt.(ének, sport, kézműves foglalkozás,nyelv,néptánc,színház,hittan)
A gyermekekkel lelkes tanítónők foglalkoznak akik lelkiismeretesek.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Családias légkör,szerintem ez nagyon fontos egy 1. osztályos számára.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Azért,mert nagyon kedvesek a tanárnénik,
vannak különböző foglalkozások amiben a gyermekeim sokat tudnak fejlődni.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Jó az osztályközösség, a tanító néni nagyon gyerek- és szülőcentrikus. Lehetőség van emelt ének- és zenetanulásra. Sok kulturális és sportprogramot szerveznek. Közel van az otthonunkhoz, így iskola után lehetőség van családi programokra, különórákra.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Megfelelő rend és szabályok betartása mellett, nagy szeretettel és odafigyeléssel gondoskodnak gyermekemről az intézményben.
A gyermekem boldogan, szívesen jár iskolába.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Nagyon jók a pedagógusok, jó az osztályközösség! Nagyon jó a gyerekek családi háttere!

Kossuth Lajos Általános Iskola

Nagyon jó pedagógusok és osztályközösség!

Kossuth Lajos Általános Iskola

Nagytestvér is idejár, jók a pesdagógusok, a szemlélet, gyermekekkel való egyéni bánássmód, rengeteg a program.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Sokféle szakkör, foglalkozás, sport lehetőség van az iskolában.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Aranyos tanító néni.
Jó az osztályközösség.
Sok a közös program.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Mi leginkább a pedagógusok miatt szeretünk ebbe a suliba járni. Nagyon fontos számunkra, hogy a gyermekünk diétás étkeztetése is megoldott.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Ebben az iskolában minden megtalálható, ami számunkra fontos az egészséges gyermek értelmi, érzelmi és testi fejlődéséhez. Színvonalas az oktatás, rengeteg külön foglalkozást lehet választani, sportórák és emelt ének.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Családias légkör, gyermekcentrikus oktatás, szakmailag és emberileg is kiváló pedagógusok képviselik iskolánkat.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Jó az oktatási és nevelési módszer.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Jó pedagógusokat kerestünk,és a két tanítónénik személyében meg is találtuk.Véleményünk szerint alsó tagozatban ez a legfontosabb. 

Kossuth Lajos Általános Iskola

Gyermekem jól érzi magát ebben az iskolába, örömmel, jókedvűen indul minden reggel az első naptól kezdve. A tanító nénik kedvesek, barátságosak, segítőkészek, felkészültek. Örülünk, hogy ezt az iskolát választottuk.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Családias, szeretetteljes a légkör, törődőek a tanítók. Sok különóra-lehetőség van az iskolában, a sporttól a hittan- és nyelvoktatáson keresztül a barkácsolásig vagy magas szintű zenei nevelésig szinte bármi elérhető. Mindez akár napközi idő alatt. 

Kossuth Lajos Általános Iskola

Nagyon jó környezet, színvonalas oktatás.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Mert sikerült nagyon-nagyon jó tanító néniket választani:)))

Kossuth Lajos Általános Iskola

Sok sportolási lehetőség van

Kossuth Lajos Általános Iskola

Kellemes környezet, könnyű megközelíthetőség, jó pedagógusok, kreatív tanítás, sokféle fakultációs program, modern szemlélet. Ráadásul a gyermekem az iskolai ételeket döntő többségét megeszi.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Azért, mert a gyerekek pedagógusai olyanok, hogy kedvet csinálnak a tanuláshoz, és nem "csak" a tananyagot tanítják, hanem emberségre, és az életre is nevelik őket.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Kiváló szakértelemmel vannak a tanító nénik és így általuk nagyon jó alapot kapnak gyermekeim a tanuláshoz. Könnyedén, játékosan tanítják meg az alapokat elsajátítani (írás, olvasás, matematika).

Kossuth Lajos Általános Iskola

Gyerekközpontú iskola,a gyerekeket önállóságra neveli. Nemcsak a példás magatartású és szorgalmú gyerekek a legfontosabbak, van idő a problémásabb gyerekekre is.A problémákat mindig közösen megbeszélik, megoldásokat keresnek rá.  

Kossuth Lajos Általános Iskola

Gyermekemet nem csak oktatják, hanem nevelik is. Sok odafigyelést, törődést kap a pedagógusoktól. 

Kossuth Lajos Általános Iskola

Azért szeretünk ebbe az iskolába járni,mert jók a tanár nénik,osztálytársak,rengeteg sportolási programm közűl lehet választani!
Pl: kosárlabda,karate stb..
Sokszor járnak színházba,kirándulásokra a gyerekek.
 

Kossuth Lajos Általános Iskola

Fontos számunkra az emelt ének oktatás.
Szautner Anna

Kossuth Lajos Általános Iskola

A tanító nénik nagyon kedvesek, türelmesek. Annyiféle sportolási lehetőség van az iskola keretén belül, hogy mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót. A tanulás mellett rengeteg programra jut idő, ahol a gyerekek szívesen és lelkesen vesznek rész. Az iskolában helyben főznek, elég változatosan, a gyerekeknek ízlik.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Azért, mert olyanok a atnárok, akik odafigyelésükkel, maximális együtt- és beleérző képessőgükkel megszerettetik a tanulást és az iskolába járást a gyermekekkel, minadzon túl, hogy a követelményeknek megfelelnek a gyerekek, de nem egy "versenyló képzésről" van szó. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekem ne zárkózzon el a későbbiekben a tanulástól, azért, mert a gyors, gyorsabb haladás miatt nem tudnak arra figyelni, hogy egyes gyerekeknek milyen a habitusa, tempója... erőltetéssel pedig egy életre elvehetik a kedvét a tanulástól. Szerencsére ilyen téren maximálisan bejött az adott iskolában, tanároktól amit szerettem volna és köszönet mindezért!

Kossuth Lajos Általános Iskola

Sok iskolán kívüli program keretében tanulnak a gyerekek.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Azért szeretünk a Kossuthba járni, mert odafigyelnek a gyerekeimre. Szakmailag jó a tanítás, és családias a légkör. Közel laknak a nagyszülők, és ez nagy segítség.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Jó a tanító néni!!!!

Kossuth Lajos Általános Iskola

A gyerek jól érzi magát. Jó a kapcsolat a pedagógussal. Van sportolási és nyelvtanulási lehetőség.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Jók a pedagógusok,Ökoiskola,magas szintű zenei és matematikai képzés,sok sportolási lehetőség,családi programok.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Kedves, jól képzett tanárok oktatnak. A tanulás mellett számos nevezetes és közismert helyre viszik a gyerekeket kirándulni. 

Kossuth Lajos Általános Iskola

Családias, szeretetteljes légkör. A mai kor igényeit kielégítő felszerelés, gondolok itt a digitális táblára, ami nagyon hasznos és a gyerekek is szeretik. Hagyományőrzés, rengeteg program.

Kossuth Lajos Általános Iskola

Közel van, gyalogjárásra, egyedül megy a gyermek. Igazgatónő és a pedagógusok udvariasak, segítőkészek, felkészültek. Mindig van valami program, ami jól is sikerül, pl.családi nap, kirándulás. énekkaros fellépések, nyilvános ünneplések, gyerekek hangversenye. Az iskola tágas, viszonylag tiszta, az udvar rendezett, kicsiknek fajátékok.A kis és nagy énekkar kiváló, 2 tornaterem van tapasztalt tornatanárokkal, nyelvoktatás is megfelelő - bár én most csak az alsó tagozatról tudok nyilatkozni. Amennyit mi várunk egy iskolától, megkapjuk. Ajánlom mindenkinek. Tanárnőnk, Mayer Károlyné Ági renkívül jó választás lesz azoknak, akik jövőre hozzá járnak, hisz mi már 4-esek vagyunk, új osztálya lesz. Keressétek őt gyermeketeknek 2013-14-re! 

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Mert a gyerek szeret iskolába járni. Szereti az osztálytársait, a tanítóit, úgy tűnik, a gyerek és az iskola egymásra találtak. Nem utolsó sorban, a szülőket is bevonják az iskolai programokba.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Gyermekközpontú az iskola szemlélete. 

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Azért szeretjük mi, szülők ezt az iskolát, és azért szeretnek a gyerekeink is ebbe az iskolába járni, mert itt a gyerek a legfontosabb. Az egész iskola működését gyerekközpontúan építették fel. Kezdve az iskolaotthonos programtól, a művészeti nevelésen át, amely ebben az életkorban az egyik legfontosabb hatás lehet, és leginkább kibontakoztatja a gyermek személyiségét, egészen az iskolán kívüli foglalkozásokig (Állatok világnapja, Mihály napi-, Katalin napi- és Erzsébet napi vásár, Állatok világnapja, Kézmosás világnapja, Márton napi uzsonna, kirándulások,stb.) Felsorolni sem tudom a vidám, ötletes eseményeket, amelyek mind jó hangulatban és rejtett nevelési célokkal valósulnak meg a tanítók önfeláldozó munkájának köszönhetően. Nem beszélve arról, hogy az iskola az egészséges életmód és környezettudatosság elkötelezett követője.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Azért szeretjük mi, szülők ezt az iskolát, és azért szeretnek a gyerekeink is ebbe az iskolába járni, mert itt a gyerek a legfontosabb. Az egész iskola működését gyerekközpontúan építették fel. Kezdve az iskolaotthonos programtól, a művészeti nevelésen át, amely ebben az életkorban az egyik legfontosabb hatás lehet, és leginkább kibontakoztatja a gyermek személyiségét, egészen az iskolán kívüli foglalkozásokig (Állatok világnapja, Mihály napi-, Katalin napi- és Erzsébet napi vásár, Állatok világnapja, Kézmosás világnapja, Márton napi uzsonna, kirándulások,stb.) Felsorolni sem tudom a vidám, ötletes eseményeket, amelyek mind jó hangulatban és rejtett nevelési célokkal valósulnak meg a tanítók önfeláldozó munkájának köszönhetően. Nem beszélve arról, hogy az iskola az egészséges életmód és környezettudatosság elkötelezett követője.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Családias, barátságos légkörű az iskola. 

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Elfogadásra, közösségi szemléletre, egészséges életmódra nevel.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Gyermekbarát,a gyerek imádja az iskolát,az osztályát,társait és tanítóit.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Magas szintű oktatás,odaadó pedagógusokkal.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Jó az oktatási rendszer

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Mert szamos lehetoseget nyujt a gyerekek szamara.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Azért szeretünk ide járni,mert családias-mindenki ismer mindenkit,jók a tanárok,jó az oktatás színvonala,jó programok vannak,és szuper az osztályközösség :))..és az angol nyelv oktatás is jó:)a német is:)különlegessége iskolánknak.az első három év -iskolaotthonos-nagy előnye,hogy a gyerekek tovább maradhatnak "gyerekek"több idejük marad játszani,no házi feladat,és az előbbi tapasztalatok alapján(nagy tesók) az átállás a 3-4.osztályra sem vészes.Jól veszik az akadályt-és a négy óra előtti különórák az első három osztályban még nem feltétlenül kényszerítőek..mint pl.nyelv,vagy sport,de ha mégis sportolna valaki,az ezutáni időpont is ideális lehet..a gyerekek nagyon szeretik az iskolai rendezvényeket:vásárok,állatok világnapja..röviden ennyi :)

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Mert azt kaptuk, amit kerestünk. Az iskola oktatási programjában kiemelt helyet foglal el a környezetvédelem és a gyerekek művészeti nevelése.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Szuper tanítók vannak,családias,nem túl nagy iskola.Sok jó dologra tanítják meg gyermekeinket,pl.:a környezet védelme,egészséges életmód,különösen az egészséges táplálkozás,sok kirándulás a szabadban,a gyakorlati életre nevelés...

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Jó az iskola szervezettsége. Sokat kirándulnak a gyerekek. Színes órákon kívüli programok vannak.Remek a pedagógus gárda. Megnyugtató, családias légkör veszi körbe a gyerekeket.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Kreatívitás fejlesztése

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Mert megfelelően foglalkoznak a gyerekekkel.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Sokrétű művészeti képzései miatt. 

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Mert kiváló pedagógusok segítik odaadó munkájukkal gyermekünk fejlődését.Művészeti nevelés,környezetvédelem,kirándulás,sportolási lehetőség,és még számos program színesíti mindennapjainkat.És persze egy remek osztályközösség,lelkes szülőkkel!2a

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Azért szeretünk ebbe az iskolába járni, mert a tanítók, tényleg megtanítják a gyerekeket az alapokra, szívüket,lelkület kiteszik a gyerekekért. Olyan szellem uralkodik az iskolában, ami a mi igényeinknek megfelel. A gyerekek szívesen mennek iskolába, lelkesen vesznek részt az iskolai külön programokon. 

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Az egyik legjobb iskola a városban. A tanári kar követlen, a gyerekek örömmel járnak suliba.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Jó az oktatás színvonala. Művészeti, zenei képzés magas.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Családias légkörben lehet a kisfiam,és a pedagógusok is szeretik a gyerekeket, türelemmel vannak velük szemben. Tetszik az iskola oktatási elve. A gyerekek nincsenek nagyon terhelve,nincs házi feladat az iskolaotthonos oktatási rendszerük miatt. Így marad idő az iskola utáni közös játékra, együttlétekre, amire mindenkinek szüksége van.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Fanni szeret iskolába járni :-)

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Gyermekeim a "rajzos" osztályba járnak. Imádnak alkotni, pl.: agyagozni, rajzolni, festeni, nemezelni, tűzzománcot készíteni, rajzfilmet gyártani, művészi fotókat kattintani,... . Szeretik a jó hangulatot, a vidám programokat és kirándulásokat. Szeretnek iskolába járni.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Kislányom minden nap jókedvűen, tele élményekkel jön haza az iskolából! Azt gondolom, hogy nincs annál fontosabb ebben a korban, mint hogy a tanulás ne teher, hanem játék és szórakozás legyen azámára!

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Nagyon kedvesek a tanárok, gyerekközpontú az iskola és jó tankönyvekből tanítanak.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Gyerekközpontú iskola, kedvesek a tanárok, jó tankönyveket használnak.

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Azért szeretünk ebbe az iskolába járni, mert tudom, hogy itt jó helyen vannak a gyerekek, jó az osztály közösség, kiváló a tanári kar, megfelelő az iskola szellemisége. 

Munkácsy Mihály Általános Iskola

Ez az iskola nem "versenyistálló".Emberléptékű nevelés folyik,maximalisan figyelembe véve a gyermekek igényeit.

Németh László Általános Iskola

Mert a kislányom egyszerűen szeret ide járni.
Mert sok új barátot szerzett.
Mert megszerette a tanító néniket.
Mert vannak szakkörök, foglalkozások, amik fejlesztik a gyermekeket.
Mert élményekkel teli térnek haza. Képzeld el, mi történt ma a suliba.... Megdicsért a tanító néni, mert ...   És ez nagyon fontos, hogy elismerjék a teljesítményüket. Ösztönzi is őket arra, hogy legközelebb is ügyesek legyenek.
Mert itthonra szinte soha sincs házi feladat, ezt már a napköziben megcsinálják. Így marad idő játékra is, ami fontos a gyerekek számára. Hiszen nem szabad elfelejteni, hogy ők még csak gyerekek.

Németh László Általános Iskola

mert gyerek centrikus az iskola

Németh László Általános Iskola

Elsősorban a Tanító Nénik miatt, akik különböző személyiségek és emiatt mindketten valamiért közel állnak hozzánk. Tetszik az iskola nyitottsága, szülőkkel való együttműködése.

Németh László Általános Iskola

A tanáraink közvetlenek, gyerek centrikusak, segítőkészek. Az iskola lehetőséget ad kiemelt nyelvtanulásra, sportra. Néptáncot tanulnak a gyerekek. Családi programok vannak.

Németh László Általános Iskola

Nagyon jó hírű iskola, két csodálatos tanító nénink van, gyermekcentrikus,sok pozitív élményt hallottunk róla,kedvesek, barátságosak a pedagógusok,sok sportolási lehetőség van és kislányom kezdettől fogva szívesen indul minden nap az iskolába.

Németh László Általános Iskola

Mindamellett, hogy jó dolgokat hallottunk az iskolánkról, szeptembertől olyan "tapasztalattal" bírunk, hogy nagyon jók a tanítónénik, igazságosak, következetesek, könnyen, és jó kedvvel tanul, és jár iskolába a gyermekünk.Gólyatáborral könnyítették a beszoktatást, így semmi problémánk nem volt az iskolakezdéssel. Kedvet csináltak a tanuláshoz. A délutáni foglalkozások között szinte nem is tudtunk választani, annyi jó elfoglaltságuk van a gyerekeknek ( többféle sportolási lehetőség, rajz, sakk, hittan...). Nekünk nagyon pozitív volt az is , hogy az ebédet helyben főzik. Mindent összevetve, úgy gondoljuk, hogy nagyon jó helyre járunk iskolába!

Németh László Általános Iskola

Türelmesek és kedvesek a tanárok. lehetőség van különórákra, rengeteg tanítás utáni programot szerveznek a kicsiknek. A gyerekek reggelente vidáman mennek iskolába, és ezt nagyon jó látni!

Németh László Általános Iskola

Nagyon kedvesek a tanárnénik és szeretik a gyerekeket nemcsak munkahelynek tekintik az iskolát, hanem hivatásnak, személy szerint ez nekem nagyon szimpatikus.

Németh László Általános Iskola

- Kiváló az elsősök beintegrálása az iskolai életbe 
- Az OKÉV-felméréseken évről-évre átlag felett teljesítenek a gyerekek
 - A jó tanulmányok mellett sok gyermek sportol sikeresen ( foci, sakk, kosárlabda, stb.)

Németh László Általános Iskola

- Az iskola nagyon nyitott a szülők felé
- Nagy gondot fordítanak a hagyományok megőrzésére, ugyanakkor nyitottak az új dolgok irányába is.

Németh László Általános Iskola

Mert Tanáraink a lehető legtöbbet hozzák ki gyermekemből, mert a nyári szünet alatt gyermekem sokszor kérdezi: Anya, mikor kezdődik már a suli?

Németh László Általános Iskola

Azért mert itt minden tanár segítőkész és kedves. Nagyon féltem attól hogy a kisfiam első osztályos lesz , mert nem igazán várta az iskolát , de a tanítónőnek köszönhetően már nagyon szeret iskolába járni. Mindenkinek csak ajánlani tudom , hogy menjen el egy iskola hívogatóra. Nem fog csalódni!

Németh László Általános Iskola

A jó hírét igazolva kiváló pedagógusokkal, és jó oktatási programmal nevelik a diákokat. 

Németh László Általános Iskola

Nehéz elvonatkoztatni, hiszen a kapcsolatom a sulival már nosztalgikus, így mint régi "motoros" is írom a véleményem.
Visszagondolva a diákévekre én nagyon szerettem ebbe az iskolába járni, és most mint szülő is szívesen jövök be ide.
Igazából sosem szakadtam el a sulitól, mindig is figyeltem az iskolával kapcsolatos híreket.
Amikor a gyermekem iskolaérett lett nem gondolkodtam másban, ide írattam be, tudtam jó helyre kerül.
Ha beiskolázás miatt megkérdezték a véleményemet csak jót tudtam mondani az iskolában folyó munkáról, a tapasztalataimról.
Szimpatikus az iskola megbízhatósága, család- és gyermekbarát légköre, a közösség formálásában, építésében betöltött helye, szerepe.
Látszik a megújulásra való törekvés, a folyamatos továbbképzés a nevelők részéről, a pályázatok által a képzés fejlesztése, korszerűsítése.
Az iskolában tartósan magas szintű képzés folyik, az itt tanuló gyermekek biztos alapokkal rendelkeznek, és megállják a helyüket amikor továbbtanulásra kerül sor.
 

Németh László Általános Iskola

azért szertenek ide járni a gyerekek mert családis az egész iskola belső és külső környezete egyaránt, a tanár nénik nagyon kézségesek ha bár mi gond van kedvesk, aranyosak most csak a mi nevünkben tudok beszélni de ahogy látom a többi tanárnénit is szerintem nincs kivétel köztük egyaránt sokat tesznek az iskoláért és saját osztályukért .
A gyerekek szeretik ezt az iskolát és azt hiszem nincs is ennél most fontosabb ,hogy SZERESSENK ISKOLÁBA JÁRNI:)

Németh László Általános Iskola

Rendkívül családias iskola, jól felkészült, türelmes, gyermekszerető (!!!), hivatásának élő pedagógusok tanítanak és nem utolsó sorban, nyitott az újdonságok felé.  

Németh László Általános Iskola

Magas szintű oktatás. 

Németh László Általános Iskola

Jó közösség alakult ki az osztályban és a családok között is. Az iskolában sok kulturális és sportolási lehetőség van. Magas színvonalú az oktatás.

Németh László Általános Iskola

mert mindig megtaláltuk/megtaláljuk a megfelelő "utat", ha probléma adódik, az osztályfőnök, igazgató néni segítségével. gyermekünk nagyon szereti a tanárok nagy többségét. aránylag közel van hozzánk, de nem a körzetes iskolánk. bőven van választék a délutáni szakkörök és sportolási lehetőségekből.

Németh László Általános Iskola

Segítőkészek, partnerek a tanárok a gyermek dolgait illetően.

Németh László Általános Iskola

Nagyon jó alapokat kapott a gyerekünk az alsó tagozatban,ennek a hatását most érezzük igazán a felsőben.

Németh László Általános Iskola

Mert nagyon odaadó tanárok vannak.Szeretnek a gyerekek ebbe az iskolába járni van szigor és fegyelem ami nagyon jo mert rendre és rendszerességre tanitja a diákokat.Tisztelik a társaikat,tanáraikat.Sok foglalkozás van mindenki talál magának valot.Sok családi program van ahol szülő diák és tanár együtt van.Családi programok.Kirándulások.Közös müsorok.Farsangi bál.

Széchenyi Zsigmond Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola (Előszállás)

Nagyon sok szakkör működik, s a gyerekek mindenre szívesen járnak( játékos sport , hittan, angol, néptánc, mozgáskotta). A tanárok nagyon kedvesek.

Széna Téri Általános Iskola

Mert az egyéni fejlődési lehetőségek kerülnek előtérbe, emellett nem csak a követelmények magasak, hanem a törekvés, hogy a csemeték megszeressék a tantárgyakat.
Színes és változatos különórák és programok teszik különlegessé a mindennapokat.

Széna Téri Általános Iskola

Véleményem szerint gyerekközpontú tanító gárda van az iskolában, figyelnek a gyerek egyén fejlődési ütemére, valamint nem utolsó sorban a gyermekeim nagyon jól érzik magukat.

Széna Téri Általános Iskola

Sokféle ismeretet ad nekik a tananyag mellett.

Széna Téri Általános Iskola

A tanító nénik megkövetelik a fegyelmet, rendet, e mellett jó hangulatú, szeretetteljes légkörben folynak a foglalkozások. Egyszerűen a gyermekem szeret suliba járni és tanulni!
Nagyon jó az osztályközösségünk,közvetelen a kapcsolat a szülők-tanítók és szülők-szülők között is! Sok plusz program is színesíti a hétköznapokat!Nekünk jó választás volt a Szénatéri iskola!  

Széna Téri Általános Iskola

Városi viszonylatban az erős iskolák közé tartozik és nem árt ha a gyermek már az első években megtanulja mi az, hogy tanulás!!! A továbbiakban könnyebben veszi az akadájt!

Széna Téri Általános Iskola

mert családias, jó az alsó tagozat, jó az angol oktatás.

Széna Téri Általános Iskola

Gyermekem örömmel jár az iskolába,nagyon sok pozitív élmény éri nap, mint nap!
Sok barátot talált magának a gyerekek között,és mi szülők is fantasztikus kis közösséget alkotunk!
Tanítóink lelkiismeretesek,együttműködőek,nyitottak!
Az egyik legjobb döntés volt az életünkben,hogy ezt az iskolát,ezt az osztályt,és ezeket a tanítókat választottuk!
Örömmel tölt el,hogy e közösséghez tartozhatunk!
2.a.

Széna Téri Általános Iskola

Nagyon meg vagyunk elégedve a tanítónők szakmai munkájával. Tetszik az angol tagozat lehetősége felső tagozatban. Jó az iskola légköre, szellemisége. 

Széna Téri Általános Iskola

Jó a tanári gárda! Sok lehetőség nyílik a gyereknek, hogy kipróbálja magát több mindenben!!!

Széna Téri Általános Iskola

Kellemes környezetben levő, jól felszerelt iskola. A tanító nénik munkájával elégedettek vagyunk.

Széna Téri Általános Iskola

Jó a közösség.Felkészültek a tanárok.

Széna Téri Általános Iskola

Jó az osztályközösség! :)

Széna Téri Általános Iskola

Családias iskola, ahol fontos a gyerek, és kisebb hibákkal bár, de lelkesen foglalkoznak a tanulókkal. Sok program van.

Széna Téri Általános Iskola

Mert családias,fontos nekik a gyerekünk,sok jó program van,sok jó alternatív program van

Széna Téri Általános Iskola

Rendkívül jó az a morál, amelyben a gyerekek a hétköznapjaikban, az iskolai nevelés során találkoznak. Készségesek és szeretetteljesek a tanárnénik, színvonalas és alapos az oktatás,a gyermekek sok-sok élményben részesülnek. Több fakultatív óra is biztosítja az érdeklődő gyermeksereg igényeinek kielégítését.

Széna Téri Általános Iskola

Azért szeretünk ebbe az iskolába járni mert,magas szintű iskolai oktatás folyik családias légkörben.

Széna Téri Általános Iskola

Aranyosak a tanító nénik. Sok lehetőséget nyújtó iskoláról van szó.Sokat lehet tanulni. Sok barátom van ott. 

Széna Téri Általános Iskola

Azért, mert szép környezetben tanulhatunk. A tanító nénik jól meg tudják tanítani a leckét. Az osztály, ahova járok nagyon jól összeszokott, szeretjük egymást és segítjük egymást. Sok tanórán kívül foglalkozás van, amit nagyon szeretek. :-)

Széna Téri Általános Iskola

Mert kedvesek a tanárnénik sok érdekesség van itt sok versenyt nyeünk.

Széna Téri Általános Iskola

Szeretik a gyerekeket, megfelelő az oktatás színvonala, a tanárok felkészültsége. 

Széna Téri Általános Iskola

Az alsós tanár nénik nagyon jó pedagógusok,mindegyik gyerekem szerette őket,én pedig a munkájukkal voltam megelégedve.

Széna Téri Általános Iskola

Kedvesek a tanárok.

Széna Téri Általános Iskola

Sok élményt nyújtó, rengeteg lehetőséget adó intézmény, úgy tanulmányi mint egyéb területen kipróbálhatja magát a gyermek.
Nagy Napsugár 4.c

Széna Téri Általános Iskola

Nagyon jók a tanárok, és még jobb az osztályközösség.
Szinte minden hétre jut valami érdekes program.
Jó az iskola elhelyezkedése.

Széna Téri Általános Iskola

kedvesek a tanárok és sok a program

Széna Téri Általános Iskola

Jó az oktatás színvonala. Képzettek a pedagógusok.Gyermekközpontú intézmény.

Széna Téri Általános Iskola

Jó szakembernek és gyermekközpontú pedagógusnak ismertem meg a tanítónőket, a gyermekem is nagyon szereti őket. Élvezi a tanórákat, és úgy jön haza, hogy már majdnem teljesen tudja a megtanulandó leckét. A tanítónők nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy az osztály jó közösséggé váljon. Lehetőséget adnak a versenyzésre a gyerekeknek, de nem erőltetik őket. Sok a program, szakkör, amiből a gyerekek válogathatnak. Kislányom már első osztály II. félévétől angol nyelvet tanult szakköri keretek közt, negyedik osztályban pedig elkezdték a számítástechnika tanulását is. 

Széna Téri Általános Iskola

Nagyon fontos számunkra, hogy a gyerekeket megtanítják a népi hagyományőrzés fontosságára.A tanítók együtt tudnak működni a gyerekekkel és a szülőkkel.A diákok lehetőséget kapnak a megmérettetésre, ami segíti őket a későbbi akadályok legyőzésében,nem beszélve arról, hogy a versenyek után, az osztályfőnöki,- és igazgatói dicséretek,a gyerekeknek szárnyakat adnak.Amikor a gyerek látja a nevelője szemében a feléje sugárzó szeretetet,a szigorúság ellenére is,akkor a szülő is tudja, hogy jól döntött amikor iskolakezdéskor ezt az iskolát és ezt az osztályt(C)választotta.

Széna Téri Általános Iskola

Nagyon jó programok vannak, sok lehetőség van szakkörökre, sportra, versenyekre.Jók a pedagógusok.Színvonalas az iskola.

Széna Téri Általános Iskola

Azért, mert nagyon jók a tanító nénik, erős iskola, a lexikális tudáson kívül a képességek fejlesztésével is foglalkoznak.

Széna Téri Általános Iskola

Sok külön program van, a tanárok kedvesek a gyerekekkel.

Széna Téri Általános Iskola

Jók a tanárok!Az alsó tagozatos tanár nénikkel nagyon elégedettek voltunk. Erős iskolák közé tartozik. Megkövetelik a rendet és fegyelmet.

Széna Téri Általános Iskola

Sok sportolási lehetőség van!

Széna Téri Általános Iskola

Gyermekem szereti a közösséget ,minden érdekli ami körülötte és a környezete körül van.Jó a nyelvoktatási program, széles a sportolási lehetőséggek tárháza. Mindig a korhoz igadozó nevelésben részesülnek a gyerekek.

Széna Téri Általános Iskola

Mindent megkapunk az iskolai időben amire egy kisgyermeknek szüksége van. (tanulás, játék, sport)

Szent Imre Általános Iskola

Van egy iskola, ahol nem divat a csúnya beszéd és a durvaság, ahol tudom, hogy gyermekem a szépre és a jóra van nevelve. 

Szent Imre Általános Iskola

Fontos számunkra az iskola szellemisége. Igényes környezetben, jól képzett tanitónénik nevelik gyermekeinket. Az iskolában a sok lehetöséget biztositanak (furulya, sakk, angol, néptánc, foci, informatika...)

Szent Imre Általános Iskola

Mert a keresztény légkör jó hatással van a lányomra.

Szent Imre Általános Iskola

Sok program, művészeti és tanulást fejlesztő lehetőségek, hatékony kapcsolattartás a családokkal, felkészült pedagógusok.

Szent Imre Általános Iskola

Korszerű tantermek, igényes, értékadó nevelés, aranyos tanítók,sok lehetőség (sakk, zeneoktatás, angol, hittan, sport).

Szent Imre Általános Iskola

Mert a vallásos nevelés mellett (ami számunkra fontos) kedves tanár néniket, erős oktatást, jó iskolai légkört "kapunk". 

Szent Imre Általános Iskola

Harmonikus, tiszta környezetben, modern felszereléssel folyó színvonalas oktatás mellett nagy hangsúlyt helyeznek az erkölcsi nevelésre, kulturált viselkedésre. Sok területen, alaposan fejlesztik a gyermekeket (sakk, angol, néptánc, számítástechnika, hit és erkölcs). Válogatottan jó tanári gárda! Magas, de ösztönző, teljesíthető elvárások a gyerekek részére.

Talentum Református Általános Iskola

A gyermekeket nagy szeretetben nevelik és oktatják a tanító nénik. S nemcsak a szellemi, hanem a leki fejlődésükkel is folyamatosan foglalkoznak. Az iskolában nagyon nagy az összetartó erő mind a diákok, mind a szüleik között. Számunkra nincs fontosabb annál, minthogy a gyermekünk minden egyes nap örömmel megy iskolában, s minden egyes nap újabb és újabb élményekkel gazdagodik, melyet délutánonként meg is oszt velünk.

Talentum Református Általános Iskola

Nagyon jók a pedagógusok, sok programot szerveznek a gyerekeknek.

Talentum Református Általános Iskola

Mert sok ovis csoporttárs, és gyülekezeti tag van, nem volt idegen a közeg.

Talentum Református Általános Iskola

Lelkes tanítók, következetes nevelés, példamutatás jellemző az iskolára. Sokat köszönhetünk nekik.

Talentum Református Általános Iskola

Jó az oktatás színvonala, ugyanakkor toleránsak a tanárok. Minden rendelkezésükre álló eszközzel azon igyekeznek, hogy a gyerekek fejlődjenek, hogy a legjobbat hozzák ki belőlük. Kicsi iskola, ezért midenki ismer mindenkit és oda is figyelnek egymásra. Lehetőség van sportolásra és zenetanulásra is. Harmadiktól angolt tanulnak.

Táncsics Mihály Általános Iskola

Családias, sport, zene tanulási lehetőségek is vannak, a pedagógusok képzettek, gyermekszeretők.

Táncsics Mihály Általános Iskola

Megfelel az elképzeléseinknek.

Táncsics Mihály Általános Iskola

Kedves,kreatív és következetes pedagógusok és a játékos tanulás miatt.

Táncsics Mihály Általános Iskola

fontos volt hogy a fiunk ismerős közegbe kerüljön és olyan tanitó nénikhez akiket ö választott.

Táncsics Mihály Általános Iskola

Nagyon szereti a gyermekem a tanító néniket. Következetesek a pedagógusok. Odafigyelnek a gyerekekre minden téren.

Táncsics Mihály Általános Iskola

Kisfiam nagyon szereti a pedagógusokat, sokféle lehetőség van: sport, zene, kreatív órák, dráma órák, stb. Egészséges életmódra nevelés.

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Mert,nem az a fontos az gyerekeknél,hogy minél gyorsabban haladjanak,hanem amit megtanulnak azt később is tudják.Alaposabban megtanulják az alapokat.Meg összeségében jó színvonalon megy az oktatás,jó tanárokkal. 

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Minden nap jó kedvvel indul a kislányom az iskolába, hát kell ennél több?

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Jók a tanítónők, szép, új a tanterem és a mosdók, könnyen megközelíthető.

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Mert a színvonal és az oktatás nagyon jó!

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

A tanító nénik akikhez a kisfiúnk jár, megértőek figyelmesek együtt működőek és nagyon szeretik a gyerkőcöt.

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

A gyerek választotta,az előkészítő foglalkozások alapján.
Jók a tanítók és az osztály .

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Színvonalas az oktatás, és tetszik a kompetencia alapú képzés.

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Figyelnek a tehetséggondozásra.

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Mert az életben csak egyszer van az embernek ilyen szerencséje, hogy a gyermekét két ilyen csodálatos tanítónéni-páros szereti és tanítja. És ha ez még nem elég, az osztálytársak is fantasztikusak.
Az oktatás nem versenyfutás. Tetszik , hogy arra törekszenek, hogy erős alapokra építhessék később a várat. Kisfiam nagyon szeret menni iskolába, így azt hiszem ez nekünk a legjobb visszajelzés arról, hogy jól döntöttünk.
Tiszta szívből hiszem, hogy remek évek elé nézünk. 

Tóvárosi Általános Iskola

Nagyon kedvesek a tanító nénik, tanítók. Sok sportolási lehetőség van. Gyerekközpontú, játékos az első osztályosok tanítása. Odafigyelnek a gyerekekre, akik nagyon jól érzik magukat az iskolában! (1/b)

Tóvárosi Általános Iskola

Nagyon kedvesek a tanító nénik, tanítók. Sok sportolási lehetőség van. Gyerekközpontú, játékos az első osztályosok tanítása. Odafigyelnek a gyerekekre, akik nagyon jól érzik magukat az iskolában! (1/b)

Tóvárosi Általános Iskola

Foci osztály miatt, Tanítónénik tündériek!

Tóvárosi Általános Iskola

Nagyon jó döntés volt tanító nénit választani, bejött. Imád iskolába járni, még ha vannak nehezebb napok is. Sok a sportolási lehetőségük. 1/b

Tóvárosi Általános Iskola

Tanárok hozzáállása, testnevelés, úszás közösség

Zentai Úti Általános Iskola

Mert valóban gyerekbarát. Mert nincs kapkodás a tanulásban, úgy haladnak, hogy mindenkinek jó legyen. Mert a különórák nagy része a napközi idejében megoldható. Mert sokat vannak friss levegőn.
Zentai 2b.

Zentai Úti Általános Iskola

Mert gyermekünk jól érzi magát, felszabadult és minden lehetősége adott a fejlődéshez.

Zentai Úti Általános Iskola

Csendes, nyugodt környéken található. 

Zentai Úti Általános Iskola

Tiszta levegőjű, parkosított iskola, ahol családias a légkör, jó a közösség, a gyerekek számos szakkör és sportolási lehetőség közül választhatnak. Tanulmányi szempontból erős, ami nagyon jó alapot ad a továbbtanuláshoz.

Zentai Úti Általános Iskola

Az iskola nagyon családias hanglatú, a gyerekek jól érzik itt magukat, az osztály rendkívül összetartó. A pedagógusok jól felkészültek, magyon jó tudásanyagot adnak át a gyerekeknek. Emellett sok sportolási lehetőség és különórák állnak a gyerekek rendelkezésére.
Az iskola hatalmas udvarral és fás parkkal rendelkezik, ideális hely a tanórák közötti és utáni szabadidő eltöltésére.
A szülői közösség is remek.

Zentai Úti Általános Iskola

Családias barátságos tanítónénikkel. A gyerekeim szívesen indulnak ide minden reggel, szeretnek itt lenni.

Zentai Úti Általános Iskola

Mert gyerekközpontú.Mert családias,szeretetteljes a légkör.Mert zöld övezetben található,közelében természetvédelmi területtel.Mert nagyon pozitív az igazgató nő (és ézáltal az iskola)lelkisége.Mert ez az iskola tényleg egy igazi általános iskola.Mert nagyon sok szakkör jellegű foglalkozás,sportolási és zene(hangszer)tanulási lehetőség van.
És! A kislányom nagyon szeret iskolába járni!

Zentai Úti Általános Iskola

Azért, szeretünk ide járni, mert családias a környezet, a pedagógusok munkájával maximálisan elégedettek vagyunk, és nagyon sok lehetőség van a gyerekeknek hogy fejlődjenek "szórakozzanak". A sportolási lehetőségen át a zenetanulásig.

Zentai Úti Általános Iskola

Mert a tanuláson kívül sok lehetőség van a gyerekek testi, lelki fejlődéséhez. Úszni és korcsolyázni járnak testnevelés órán, ezen kívül sok szakkör van amit napközi idő alatt igénybe tudnak venni a gyerekek.

Zentai Úti Általános Iskola

Nagyon jók a tanítónénik, nagy és kalandos az udvar, kedves az igazgatónő. Van zenetanulási, néptánc, rajzszakkör, különböző sport stb. lehetőség is. Az egész iskola gyerekbarát, emellett szép zöldkörnyezetben helyezkedik el.
Magyar nyelvből minden reggel szótagoló írást gyakorol az osztály, és ez nagyban erősíti a gyerekek írásbeli nyelvhelyességét.
Osztály: 4.b.

Zentai Úti Általános Iskola

mert főnyeremény a tanító nén; családbarát, nyugodt környezet veszi körül a gyerekeket, barátságos udvara van; stabil, biztos alapokat kap a gyerek a továbbtanuláshoz 

Zentai Úti Általános Iskola

Szeretjük a tanárokat, az osztálytársakat,az értékeket, amelyeket az iskola közvetít.

Zentai Úti Általános Iskola

Családias hangulat mellett, színvonalas képzés és kiváló pedagógusok.

Zentai Úti Általános Iskola

Családias hangulat mellett, színvonalas képzés és kiváló pedagógusok.

Zentai Úti Általános Iskola

Elsősorban a tanítónénink miatt. Mindennel elégedett vagyok amíg kislányom szeret iskolába járni.

Hozzászólások

Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola - a város egyik legdinamikusabban fejlődő általános iskolája,a szülői ajánlásokat a http://www.vorosmartyaltisk-szfvar.hu/ linken megnézhetitek a MIÉRT ÉPP A VÖRÖSMARTY? részben;

Vörösmarty Általános Iskola

Nagyon rossz döntés volt,  a sport miatt irattuk ide a gyermeket de sajnos nem azt kaptuk amit igértek. A gyereknek elment a kedve, hogy focizzon ill. magától a testnevelés órától is. Sajnos nem mi voltunk az egyedüliek akik ezmiatt iskolát váltottak (T.Á.I.). Azóta végre felszabadultan élvezheti mind a focit és magát a testnevelés órákat.  Nem sírva jövünk haza, teljesen összetörve lelkileg. Nagyon jó döntés volt iskolát váltani. Most már elmondhatom, hogy azóta nyugodtan hajtjuk álomra a fejünket és nincs ennél fontosabb a gyerek fejlődéséhez.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Love my Snowboard – Fotó- és videópályázat

Pályázat típusa: fotó- és videó pályázatBeküldési határidő: 2022. március 30.
Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Novellapályázat Preyer Hugo emlékére 2022

Pályázat típusa: sci-fi novellák írásaBeküldési határidő: 2022. március 31.Korcsoport: 3-12. osztályos gyerekek
Távoli világok meghódítói – Makettépítő pályázat

Távoli világok meghódítói – Makettépítő pályázat

Pályázat típusa: makettépítő pályázatBeküldési határidő: 2022. március 31.Korcsoport: 3-12. osztályos gyerekek
Tégy jót, varázsolj mosolyt! - országos kreatív pályázat gyerekeknek

Tégy jót, varázsolj mosolyt! - országos kreatív pályázat gyerekeknek

Pályázat típusa: kreatív pályázatBeküldési határidő: 2022. április 29.Korcsoport: óvodás, általános iskolás, középiskolás

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére