Jelenlegi hely

Meddőség, a pszichológus szemével

Nagyon nehéz helyzet az, ha az ember, vagy inkább a két ember gyereket akar, de nem jön össze. Magyarországon a párok 10-18%-a meddő*, tehát semmiképpen sem tekinthető ritkán előforduló problémának.

"Nem kell annyira akarni"

Olyan világban élünk, amiben azt tanuljuk meg már gyerekkorunkban, hogy ha valamiért igazán megdolgozunk, akkor az biztosan sikerül. Hát, a gyermekáldás, nem ilyen.

Lehet érte dolgozni szorgalmasan, de ha valamilyen szervi vagy pszichés ok miatt akadály gördül elé, akkor a kézzelfogható eredmény várat magára.

Ezzel a „ha akarod sikerül”-elvvel némileg ellentmondásban áll a rövidebb-hosszabb ideje próbálkozóknak kéretlenül tanácsot adók kedvenc mondata, a „Nem kell annyira akarni, majd akkor sikerül”.

Aha… mondjuk ezt annak, aki túl van minimum 1 éven át a havonta újra és újra megismétlődő csalódáson, ezt követően számtalan kivizsgáláson (a nő egy csomó vérvételen és a férfi több spermavizsgálaton…), esetleg műtéten vagy egyéb beavatkozáson, jó pár „most kell” szeretkezésen, x darab inszemináción, y számú lombikon.

Nem kell annyira akarni, peeersze…

De, kell.

Ha nem akarja, nem tesz érte meg mindent a pár mindkét tagja, akkor lehet várni a csodára, igen. És van is, amikor bekövetkezik a csoda, hiszen sok történetet hallani, amikor már lemondtak a babáról, és véletlenül mégis összejött.

Valószínűleg a legfontosabb hatótényező ebben tényleg a görcs és akarás eltűnése, de ide azért nem könnyű eljutni, mert inkább feladásnak tűnik a szülőjelöltek számára.

És azt is fontos hozzátenni, hogy ezek a csodák leginkább funkcionális meddőség esetén fordulnak elő, amikor nincs kimutatható orvosi oka a meddőségnek (az esetek 5-15%-a).

Okok a háttérben

Biológiai okok
A meddőségnek számtalan biológiai/orvosi oka lehet, erről elég sok tájékoztatást és információt kaphatunk, most csak a teljesség igénye nélkül felsorolok párat:

  1. Hormonális okok: magas prolaktin szint, alacsony progeszteron szint, policisztás ovárium szindróma, a petefész(k)ek működésének elégtelensége, hormonális működésből adódó méhnyaknyák problémák, alulműködő pajzsmirigy, férfiaknál a tesztoszteron működésének problematikája
  2. Genetikai okok: eltérés a nemi kromoszómákban
  3. Szervi okok: kismedence gyulladás, a méh helyzeti rendellenességei (pl. hátrahajló méh), a méh felépítési problémái (pl. szeptált méh, amikor egy sövény „vágja ketté” a méh üregét), endometriózis, férfiaknál rejtettheréjűség, herevisszér-tágulat, spermium-fejlődési problémák, prosztata problémák
  4. Vetélést okozó problémák: a 12. hétig: a magzat genetikai, fejlődési rendellenességei, hormonális problémák; a 12. hét után: a méhnyak kinyílása, fertőzések, immunológiai okok

Pszichés okok

A meddőség hátterében álló pszichés okokat két nagy csoportra lehet osztani:

A pár valamelyik tagjának egyéni problematikájából adódó okok:

  • stressz a meddőség hátterében, stressz a meddőség következményeként: a fokozott stressz megterheli a testet/lelket, ezáltal nehezítheti a teherbeesést. De azt is el kell fogadnunk, hogy a meddőség egy krízis, a teherbeesés sikertelensége tovább növeli a stresszt…
  • szorongás: generalizált szorongás, fóbiás szorongásos zavarok, pánikbetegség formájában jelenhet meg
  • depresszió (kimutatható testi hatása: alacsonyabb petesejtszám, kevésbé mozgékony hímivarsejtek), leginkább abban az esetben, ha generációk óta öröklődik a depresszióból fakadó tehetetlenség-érzés
  • anyai/apai minta elégtelensége: a pár egyik vagy mindkét tagjának saját szüleivel való korai és jelenbeli kapcsolatából, az általuk nyújtott nem megfelelő mintákból fakadó tudattalan gátló tényezők
  • korai anya-gyerek kapcsolat problémája, a kötődés nehézségei bármelyik félnél
  • konfliktus-megoldási nehézségek
  • korábban, akár egy előző kapcsolatban elveszett gyermekkel kapcsolatos, fel nem dolgozott gyász
  • kártékony szülői mondatok gyerekkorban, és azok hosszú távú hatása (pl. „A gyermekeimért feláldoztam az életem.”)

Párkapcsolati nehézségekből adódó okok:

  • saját magával, a másikkal, a párkapcsolattal való elégedetlenség
  • kételyek a párválasztás helyességét illetően
  • az elköteleződés nehézségei
  • félrelépés a múltban, és az ebből fakadó bizalmatlanság, bizonytalanság
  • gyakori konfliktusok, működő konfliktus-megoldási stratégiák nélkül
  • kommunikációs problémák a pár között
  • generációkon átívelő családi titkok, melyek nem derülnek ki, és valamilyen formában érintik a gyermekvállalás kérdését (pl. gyakori csecsemőhalál, bántalmazó nagyszülők, dédszülők)

A pszichés segítség lehetőségei

  1. A stressz csökkentése, életmódváltás, stressz-kezelő technikák elsajátítása (relaxáció, mindfulness technikák, jóga, stb.)
  2. A szorongás vagy depresszió kezelése terápiás technikákkal, szükség esetén gyógyszeres támogatással
  3. Egyéni pszichológiai tanácsadás, terápia a pár egyik vagy mindkét tagja számára: krízisintervenció, mélylélektani terápiák, kognitív terápiás technikák alkalmazása
  4. Párterápia segítségével:
  • a párkapcsolat erősségeinek feltérképezése
  • a krízissel járó érzelmek feldolgozása
  • egymás jobb megértése, támogatása
  • a kommunikáció, az együttműködés és a konfliktus-megoldási stratégiák javítása

Pszichológusként hiszek abban, hogy a tünetek mögött fontos megtalálni az okokat. Kicsit nehezebb ez, ha ezek az okok tudattalanok, számunkra sem világosak. Ezek felismerésében segíthetnek a bemutatott terápiás technikák, így én jó szívvel bíztatom a párokat, akik hosszabb ideje várnak gyermekáldásra, hogy ne csak az orvosi problémáknak járjanak utána, hanem a lelkieknek is, lehetőség szerint szakember segítségével.

* Forrás


Szigeti Mónika - Kaposvár
gyermek- és ifjúsági klinikai- és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta, gyógypedagógus

A gyógypedagógus diplomám megszerzése óta dolgozom a kaposvári Nevelési Tanácsadóban, kezdetben gyógypedagógusként, majd pszichológusként. Lassan 20 éve foglalkozom különféle magatartási és pszichés problémákkal küzdő gyermekekkel, felnőttekkel, családokkal. Sok pozitív tapasztalat, sikeres terápia erősítette meg a hitem abban, hogy a szülőkkel való együttműködés, a család egészének változása segít a gyerekek problémájának megoldásában, éppen ezért az egyik leghatékonyabb terápiás technikának tartom a családterápiát. Családterápia mellett tanultam és dolgozom több módszerrel, így autogén tréninggel, dinamikus szenzoros integrációs terápiával, játék- és bábterápiával, gyermek-pszichodrámával, integratív hipnoterápiával és kutyás terápiával is segítem a hozzám fordulókat.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére