Jelenlegi hely

12 dolog, amit jó tudni házasságon innen és túl

A népszerű családterapeuta, író és pszichológus, Gary Chapman "12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt" című könyvében 12 pontban foglalja össze azokat a problémákat és tanulságokat, amelyekkel több évtizedes házassági tanácsadói munkája során a leggyakrabban találkozott.

"Ha tudtam volna, hogy a feleségem szexinek találja, ha kiviszem a szemetet, akkor naponta kétszer is megtettem volna!"

Chapman, a szeretetnyelvekről szóló könyvek szerzője saját házasságának korábbi nehézségeiből kiindulva gyűjtötte össze azokat a szempontokat – kommunikáció, érzelmek kifejezése, konfliktusmegoldás, bocsánatkérés, nézeteltérések tisztázása, pénzügyek kezelése, a szülőkkel való kapcsolat, házassági szerepek, szexuális beteljesülés, a különbségek összehangolása –, amelyeknek közös átgondolása egészségesebbé és boldogabbá teheti a párokat.

A könyvet nem elég elolvasni, de érdemes kipróbálni, átbeszélni a párunkkal, hogy egymást és önmagunkat jobban megismerjük, és harmonikus kapcsolatot alakítsunk ki. A fejezetek végén található kérdések segítenek ebben.

"Különös, hogy az élet minden egyéb területén felismerjük a tanulás fontosságát, de azt nem vesszük figyelembe, hogy a házasság is komoly felkészülést igényel. A legtöbb ember éveken át készül a hivatására, arra azonban alig fordít energiát, hogy felkészüljön a házasságra. Így nincs abban semmi meglepő, hogy általában sokkal sikeresebbek vagyunk szakmai téren, mint a boldog házasélet kialakításában" - írja a szerző.

Mit érdemes tudni?

1. A szerelem nem elég biztos alap a házassághoz

A kezdeti euforikus lelkesedés legkésőbb két évig tart, a „bizsergés” elmúltával kell tehát egy szilárd alap, amely egyben tartja a házasságot. A szürke hétköznapokon a feladatokat együtt kell megoldanunk, és ha nem alkotunk valóban összeillő párost, akkor a nehézségek a megfelelő felkészültség és intelligencia hiányában megkeseríthetik a közös életünket.

2. A szerelemnek két szakasza van

Chapman szerint a szerelem 2 szakaszból áll: az első szakasz nem kíván erőfeszítést a pártól, ilyenkor még a lelkesedés dominál, az a vágyunk, hogy boldoggá tegyük egymást, ez legtöbbször sikerül is. A második korszakban viszont jönnek a kihívások, már nem megy magától a szeretet és a jó közösség fennmaradása, hanem tudatos igyekezet eredménye. A jutalom azonban nem marad el: mélyebb, erősebb szeretetkapcsolat alakul ki. Ha megtanuljuk egymás szeretetnyelvét és alkalmazzuk, az sokat segít.

Az öt szeretetnyelv

Elismerő szavak
Az elismerő szavak esetében az egyik fél úgy érzi, hogy a társától érkező, magától értetődő dicséret mindennél többet jelent számára. A szavak tehát ebben az esetben többet érnek a cselekedeteknél. Pl. Nagyszerűen áll neked ez a ruha. Szeretem, hogy ilyen optimista vagy.

Szívességek
Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, a tettek többet mondanak a szavaknál: bármely cselekedet, amely megkönnyíti az életét, rengeteget jelent. A másik fél által elvégzett feladatok (bevásárlás, főzés, mosás, takarítás, fűnyírás) fejezik ki a törődést.

Ajándékozás
Az ajándékozás annak szimbóluma, hogy gondolunk a másikra. A szeretet látható jele, amivel örömet szerzünk. Jelképes, apró ajándékokról, meglepetésekről van szó, az érték nem számít (képeslap, csokoládé, virág, üzenet).

Minőségi idő
Akinek a minőségi idő a legfőbb szeretetnyelve, az a rá irányuló figyelem hatására érzi leginkább azt, hogy őt igazán szeretik. Ilyenkor osztatlan figyelemmel tiszteljük meg a partnerünket. Ez lehet egy beszélgetés, egy közös vacsora, séta vagy egy közösen eltöltött hosszú hétvége is.

Testi érintés
Hatalmas érzelmi erő és energia rejlik a testi érintésben. Az átölelés, simogatás, hátba veregetés, kézfogás, a kar, váll vagy az arc figyelmes megérintése a szeretet vagy törődés kifejezése lehet. Aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, a fizikai jelenlét és az elérhetőség a legfontosabb. Egy-egy kedves mozdulat többet mond számukra száz szónál.

3. Sok igazság van a mondásban: "nem esik messze az alma a fájától"

Mindannyiunkra nagy hatással vannak a szüleink, magunkon viseljük környezetünk hatásának nyomait. Otthonról hoztunk viselkedésmintákat, szokásokat és tulajdonságokat, akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. A házasságban előjön a megtanult kommunikációs stílus és a problémamegoldó stratégia is, főleg a nehéz helyzetekben. Ha felismerjük és megértjük a saját- és a társunk gondolkodásmódját, rögzült mintáit, akkor könnyeben tudunk változtatni ezeken.

4. A nézeteltérések veszekedés nélkül is megoldhatók

A nézeteltérések az együttélés természetes velejárói, nem annak a jele, hogy nem illünk össze, hanem azt bizonyítja, hogy emberek vagyunk, egyedi személyiségek. Ha megtanuljuk meghallgatni és elfogadni egymás nézeteit és közösen keresünk megoldást a problémákra, akkor nem ellenfélként, hanem szövetségesként tekintünk egymásra és úrrá leszünk a vitákon. A kapcsolatunk fontosabb, mint az, hogy mindig nekünk legyen igazunk.

5. A bocsánatkérés az erő jele

Chapman szerint a bocsánatkérés és megbocsátás nélkül nincs jó házasság. A bocsánatkérésnek több kifejezési formája is van (az egyszerű „sajnálom”, felelősségvállalás, jóvátétel, ígéret a változásra), azt találjuk meg, amit társunk szeretne kapni tőlünk. A megbocsátással nem törlődnek az emlékek, a következmények megmaradhatnak, a bizalom és a harmónia helyreállításához még sokszor időre van szükség.

6. A megbocsátás nem érzés, hanem döntés kérdése

A sérelmek érzelmi falat emelnek a partnerek közé, amelyet az idő múlása nem tud lebontani. A megbocsátás nem érzés, hanem az a döntés, hogy elengedjük a sértést és a büntetést, ez lebontja a kettőnk között húzódó falat és lehetőséget ad arra, hogy helyreálljon a kapcsolatunk.

7. A wc nem tisztul meg magától

A ruhák nem mossák és vasalják ki magukat, az edények sem maguktól lesznek tiszták. Ha nem beszéljük meg egymás között a házimunka felosztását, az rendszeres konfliktusokhoz vezethet. Azt, hogy kinek mi a dolga, meghatározzák a nemi szerepek, elvárások, családi minták, de az is, hogy ki mihez ért jobban vagy mit csinál szívesen. Segít, ha listát készítünk a munkamegosztásról.

8. A pénzügyek kezelését előre meg kell terveznünk

A házasság célja, hogy egységet alkossunk, „jóban, rosszban” együtt szeretnénk élni, Chapman szerint ennek alapköve, hogy közös kasszát vezessünk. A jövedelmünk, megtakarításunk, adósságunk is közösek, együtt döntünk a költekezésről és az adakozásról is.

9. A jó szex nem megy magától

Sokan gondolják, hogy a házaséletünk majd filmbeillően alakul, de előfordul, hogy a realitás eltér ettől.  Érdemes tudni, hogy milyen különbségek vannak a férfiak és a nők szexuális szokásai, igényei között. Lényeges a megfelelő kommunikáció, társunk meghallgatásával ismerjük meg a gondolatait, érzéseit és vágyait. A nők számára a szex a konyhában kezdődik, nem a hálószobában, ha egész nap tele van a „szeretettankja”, akkor jobban hangolódik az estére.

10. Egy egész családba házasodom be

Amikor házasságot kötünk, egy új család részévé válunk, akár közeli, távoli, jó vagy rossz kapcsolatot ápolunk velük. Könnyebb lesz az életünk, ha jó viszonyban vagyunk velük, főleg a társunk szüleivel. Próbáljuk meg kezelni a köztünk lévő különbségeket és közös megegyezésre jutni.

11. A spiritualitás nem egyenlő a templomba járással

Az, hogy mit gondolunk Istenről, milyen a hitrendszerünk és a világnézetünk, alapvetően meghatározza a mindennapi életünket. Érdemes tisztázni, hogy a vallásunkat csak kulturális örökségként hordozzuk vagy az egész életünket áthatja a hitünk. Ha megtaláljuk a közös alapot a lelki életünkben, az megerősíti a házasságunkat is.

12. A személyiség alapvetően meghatározza a viselkedést

Beszéljük meg, hogy a személyiségünk miben különbözik vagy hasonlít egymáshoz: A hétköznapi ritmusban ("reggeli pacsirta" vagy "éjszakai bagoly"), a beállítódásban (optimista vagy pesszimista), a rendérzékben (pedáns vagy szétszórt), a kommunikációs stílusban (bőbeszédű vagy zárkózott), gondolkodásmódban ("tudós" vagy "művész") és sokminden másban is. Az utazást hónapokig tervezgeti és szervezi vagy az utolsó este találja ki az úticélt? Kirándulni szeret vagy inkább otthon olvasni? A lehetőségeket vagy a problémákat veszi észre? Sokat beszél vagy sokat hallgat?
Jó, ha időben tisztázzuk…:-)

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére