Jelenlegi hely

Az ÁNTSZ bezáratta a Velencei-tavi szabadstrandokat

Bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - hangzott el az M1 péntek esti Híradójában.

Az M1-en a határozat alapján azt mondták: a hatóság szerint nem a vízminőséggel van baj. A probléma az, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek, nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek és nincsenek vízi mentők, elsősegélynyújtó helyek. A járási hivatal arra kötelezte a standok üzemeltetőit, hogy nyolc napon belül helyezzenek ki a parton fürdést tiltó táblákat és a lépcsőket távolítsák el. Aki nem tesz eleget a határozatban foglaltaknak, akár egymillió forintos, többször is megismételhető bírságra számíthat.

Dávid Zoltán strandüzemeltető az M1-nek nyilatkozva azt mondta: a tájékoztatást július végén kapták meg, a "strandszezon kellős közepén". Hozzátette: "békésebb és barátságosabb lett volna", ha a megfelelő hatóságok időben intézkedtek volna.

Tóth István (Fidesz-KDNP), Gárdony polgármestere arról beszélt: a kormány 15 milliárd forrást biztosít a településnek, amiből a jövő évtől hozzá kezdhetnek a Velencei-tó partszakaszainak felújításához.

A Híradó megkereste a Fejér Megyei Kormányhivatalt, de a hatóság egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Ha a strandok bezárásáról szóló határozatok jogerőre emelkednek, az érintett partszakaszon nem lehet fürödni. Ha valaki a tiltás ellenére a vízbe megy, az önkormányzat vagy a rendőrség akár harmincezer forintos bírságot is kiszabhat rá - hangzott el.

Az ÁNTSZ június 5-én tájékoztatta az MTI-t a szabadvízi fürdőhelyek vízminőségéről. E szerint a magyarországi 241 kijelölt természetes fürdőhely közül 160 kiváló, 35 jó, 6 pedig tűrhető minősítést kapott, mindössze 4 esett az elmúlt négy év adatai alapján a kifogásolt kategóriába. Az ÁNTSZ honlapján is megtalálható lista szerint a Velencei-tó Agárdnál és Gárdonynál, valamint Velencén a Drótszamár Park és Kemping strandnál kapott jó minősítést. A többi velencei, valamint a velencefürdői strand vízminőségét kiválóra értékelte a hatóság.



Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére