Szeretjük ezt a bölcsit, mert érezzük, hogy szeretnek és támogatnak minket. Segítenek mindenben. Elfogadóak és segítőkészek. Nem bántam meg, hogy őket választottam.
„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.”
Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Hozzászólások
DÍJAK ÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI ITT >>
Szeretjük ezt a bölcsit, mert érezzük, hogy szeretnek és támogatnak minket. Segítenek mindenben. Elfogadóak és segítőkészek. Nem bántam meg, hogy őket választottam.