Jelenlegi hely

Nemcsak a képeket, a hangokat is megörökítheted

Az első kimondott szavak, az első elénekelt népdal vagy éppen a sokadik szívből jövő kacaj? Bármelyikről is legyen szó, ezek olyan pillanatok, amik rögzítésre érdemesek, hogy később bármikor újra és újra visszahallgathasd őket. Akár egyedül, akár csemetéd társaságában. Még jó, hogy manapság ez könnyedén és egyszerűen megoldható.

Mire jó egy profi hangfelvevő?

Úgy tűnhet, hogy a diktafon tulajdonképpen felesleges kütyü, mert hát a telefon is képes hangrögzítésre. Ez igaz, na de nem mindegy a minőség, és az anyag tárolhatósága sem mellékes. Ha egy memóriakártya-nyílással rendelkező típusra, vagy PC-összeköttetést biztosító variációra szavazol, akkor megkönnyítheted az adatok mozgatását és tárolását. Miközben a készüléket zsebre vághatod, lévén a legtöbb hangfelvevő kifejezetten kis méretű. A nyomógombos alternatívák kezelése pofonegyszerű és nem utolsó sorban gyors, lényegesen hatékonyabb, mintha mondjuk az érintőképernyővel próbálkoznál perceken keresztül. A szó elszáll, és ez a mindenféle hanghatásokra is igaz, úgyhogy nem célszerű egyetlen másodpercet sem elvesztegetned.

Előadásokat, interjúkat, különböző beszélgetéseket is mikrofonvégre kaphatsz, de ha úgy tartja a kedved, akkor a családi programok, kimozdulások, kirándulások atmoszféráját is megörökítheted. A hanghatások pont ugyanannyira pótolhatatlanok, mint a képek, tehát ezért is óriási kincs minden egyes felvétel.

Mi az a minőség, ami elengedhetetlen a jól hallható sikerhez?

Ez az a terület, ami abszolút egyénfüggő. Akár koncerteket is felvehetsz, jóformán stúdióminőségben, de nyilván ehhez nagyon komoly eszköz szolgálhat csak megbízható alapként. Viszont ha nem most tervezed bedobni magadat a nyári fesztiválok sűrűjébe, akkor a kicsit rosszabb minőségben, ezáltal viszont sokkal nagyobb mennyiségben rögzítő modellek is tökéletesek lehetnek a számodra. Különösen azért, mert bár ezek a típusok nem arra születtek, hogy az élő fellépéseket hangstúdiókat megszégyenítő bitrátával rögzítsék, ám a hangélmények megörökítésére teljes mértékben megfelelőek, egyúttal bónusz pozitívumként megfizethetőek.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére